Az orosz külügyminiszter helyettesét, Alekszandar Gruskát belgrádi látogatása alkalmával vendégül látta a szerb köztársasági elnök. Ezt a hírt az orosz külügyminisztérium tette közzé.

Gruska október 13-án és 14-én tartózkodott Belgrádban, ez alatt az idő alatt tárgyalt Nikola Selaković külügyminiszterrel és Aleksandar Vulin belügyminiszterrel is.

„A kétoldalú együttműködéssel kapcsolatos kérdések szerepeltek napirenden, elsősorban az orosz-szerb stratégiai partnerség erősítése a növekvő világválság közepette” – tudatta az orosz minisztérium, amely szerint a fókuszban a Balkán stabilitásának biztonságára vonatkozó közös munka állt. Emellett szó esett a „Nyugat által kiváltott konfrontációs kurzus következményeinek leküzdéséről” is.

„A felek megerősítették, hogy széleskörűen szeretnék erősíteni együttműködésüket, folytatni akarják az intenzív politikai párbeszédet, a külügyi tárcák kommunikációjának erősítését” – tudatta a moszkvai minisztérium.

Grusko és az orosz külügyminisztérium több tagja részt vett pénteken egy humanitárius koncerten is Belgrádban, az Orosz Házban, amelyet „a szerb nép jó szándékú gesztusaként tartottak a Donbaszban szenvedők megsegítésére”.