Jelentős áttöréseket értek el, így akár az évtized vége előtt elérhetővé válhat a rák kezelésére kifejlesztett vakcina, mondták a BioNTech alapítói a BBC-ben. Ez a cég fejlesztette a Pfizerrel közösen piacra dobott, mRNS-alapú koronavírus-oltóanyagot is Karikó Katalin irányításával, írja a 444.hu.

Uğur Şahin és Özlem Türeci a rák kezelésében is az mRNS-technológiát használnák. A covid esetében a BioNTech oltása a koronavírus tüskefehérjéjének genetikai kódját juttatta be a szervezetbe, felkészítve az immunrendszert egy jövőbeli fertőzés hatékonyabb kivédésére.

Hasonló módon keresnék meg és pusztítanák el a rákos sejteket is, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy vírust, hanem a tumorsejtek felszínén levő fehérjéket kellene felismernie a szervezetnek. Nehézséget okoz, hogy nagyon sokféle fehérjéről van szó, ezért nehéz olyan oltóanyagot fejleszteni, ami mindegyikkel felveszi harcot úgy, hogy közben nem tesz kárt abban, amiben nem kéne.

A BioNTech már a koronavírus-járvány előtt is foglalkozott rákkutatással, mostanra pedig több vakcina a klinikai tesztek fázisába jutott. Türeci azt mondta, az elmúlt két évben egyrészt megtanulták, hogyan lehet gyorsan mRNS-vakcinát gyártani, másrészt jobban értik, hogyan reagál az emberi test az ilyen típusú oltóanyagokra. Mindez jelentősen felgyorsítja a rákkal kapcsolatos munkát. Ezzel együtt hozzátették: kutatókként mindig nehezen merik biztosra mondani, hogy meglesz a rák ellenszere.