Szerbia jobban teljesített, az átlagosztályzata valamivel meghaladja a hármas körüli értéket, amit eddig kapott. Legalábbis ez olvasható ki az országról szóló uniós jelentésből – nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító műsorában Kovács Elvira.

A szerbiai köztársasági parlament alelnöke kifejtette, a külpolitika terén fogalmazódott meg kritika, mert Szerbiának még mindig nem sikerült teljes mértékben összehangolnia külpolitikáját az unióéval. Míg az előző időszakban több mint 60 százalék volt az egyezés Belgrád és Brüsszel külpolitikája között, most ez az arány 45 százalék. Elmondta, Szerbia még nem számíthat retorzióra az Európai Bizottságtól. Az Európai Parlament próbál kiharcolni megkötéseket, de az EP határozatai nem kötelező érvényűek – mutatott rá Kovács Elvira, aki a szerb kormány megalakulásáról is beszélt.

„Világos, hogy a minisztériumokra vonatkozó törvényt módosítani kell. Úgyhogy vár ránk a parlamenti ülés. Két különböző ülésről beszélünk, mert a minisztériumokról szóló törvény, esetleg a kormányról szóló törvény módosítása vár ránk, majd a kormányfői poszt várományosának programbeszédét és a kormánytagok bemutatását várjuk. Ez legalább néhány napot igénybe vesz majd. Tekintettel arra, hogy lassan a határidő vége felé járunk, ha nem ezen, az előttünk álló héten, akkor a jövő héten le kellene zárni ezt a folyamatot. Én bízom benne, hogy nem csúszunk ki ebből, mert akkor egy újabb válságba kerülnénk és az újabb választásokat idézne elő”, mondta Kovács.