Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nincs összhangban az érvekkel az Európai Unió illetékeseinek Szerbia iránti felszólítása, hogy „álljon a történelem jó oldalán” és hozzátette, nagy bajban leszünk, ha nem vezetünk be szankciókat Oroszországgal szemben.

– Ha azt gondolják, elegendő lenne, ha azt mondanánk, Szerbia holnap bevezeti a szankciókat Oroszország ellen, nem, mindössze öt-hat napig veregetnék a vállunkat. Pillanatnyilag ezt husángként használják, hogy minden fórumon bennünket ütlegeljenek, mert a nagyobbal és erősebbel nem bírnak el, ezért teszik ezt egy kis országgal, Szerbiával. Majd pedig azt tennék velünk, amivel Oroszországot vádolják, hogy mit tesz mással. Higgyék el, nem lenne elegendő. Mert azt mondják, hogy „vagy a jövőt választjátok, vagy a történelem jó oldalára álltok”… De ennek a jó oldalnak nincs köze az érvekhez, hanem ez azt jelenti, hogy az ő oldalukra kell állni. Mert ha nem állunk az ő oldalukra, akkor nem vagyunk a történelem jó oldalán – magyarázta Vučić és azt is elmondta, mi az, amiről úgy gondolja, hogy a Nyugat véleménye szerint a „történelem jó oldala”.

– A „történelem jó oldala” az, hogyha lemondunk Koszovóról és Metóhiáról, mert csak akkor kaphatunk egy kicsike ajándékot, habár nem árulták el nekünk, hogy mi lenne az a kis ajándék, de mégis csak kicsi lenne. Engem senki sem fenyeget azért mert Szerbia elnöke vagyok, hanem Szerbiát és annak fennmaradását fenyegetik, méghozzá kendőzetlenül – magyarázta az elnök.

Vučić arról is beszélt, hogy az EU elvárásaival összhangban Szerbia eltörli a vízummentességet bizonyos országok polgáraival szemben.

– Semmi gond, eltöröljük a vízummentességet. Semmi gond, összehangoljuk politikánkat. Szerbiával lenne a probléma? Azt hiszik ez elég lesz? Még hírértéke sem lesz. És ha szankciókat vezetünk be, csak azért mert van egy ország, ami zavarja őket, hogy önállóan gondolkodik, közben meg nem ártott senkinek se – sorolta a kérdéseket a szerb elnök.

Hozzátette, ha van még egy ország, amely nehéz helyzetben van, még annak is könnyebb most.

– Az elmúlt 23 évben nem voltunk ilyen nehéz helyzetben, pedig senkinek sem ártottunk – állapította meg Vučić.

Aleksandar Vučić (Beta)