Pár nappal a kormányalakítási határidő előtt Aleksandar Vučić államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke bejelentette: stratégiai megállapodásra jutott Ivica Dačićtyal, a Szerbiai Szocialist Párt elnökével. Az Instagram-fotóhoz, amelyen a két pártvezér mellett a politikusok fiai is láthatók, annyit fűzött még hozzá: „Miután mindenben megállapodtunk, elérkezett az ideje, hogy elengedjük magunkat és felkészüljünk egy fárasztó hétre.”

A találgatások szerint a szocialistákhoz kerülhet a belügy és a külügy, az egyik minisztérium élén pedig Ivica Dačić lesz. Meg nem erősített hírek szerint ezé a párté lesz a sport, az oktatás és a mezőgazdaság is – Vanja Udovičić sportminiszter helyére Ratko Nikolić egykori kézilabdázót vizionálják, Branko Ružić pedig megtarthatja az oktatási minisztériumot.

A nova. rs értesülései szerint Tatjana Matić eddigi kereskedelmi, idegenforgalmi és telekomunikációs miniszter a hírek szerint valamelyik közvállalat élére kerül.

A spekulációk szerint az új kormány része lesz a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja (PUPS) is, amely előzőleg egy tárca nélküli minisztériumot vezetett Milan Krkobabićtyal az élen.

A haladók szövetségese marad a Vajdasági Magyar Szövetség is, amely továbbra is csak államtitkári tisztségekre pályázik. Az új kormány része lesz az Usama Zukorlić vezette Igazságosság és Megbékélés Pártja, ugyancsak államtitkári szinten.

Az továbbra is kérdéses, hogy ennek a kormánynak minisztere lesz-e Aleksandar Vulin (Szocialisták Mozgalma), aki 2012 óta sosem maradt bársonyszék nélkül.

 

A két pártvezér fiaikkal ünnepelt a megállapodás után (Fotó: Instagram)