Jézus Hegyi beszédének utolsó fejezetében a többi között az is olvasható, hogy „Mert a ki kér, mind kap, és a ki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Mát. 7:8). Mindez egy alapigazság, és a tiszta szívű hívő emberek gyakran megtapasztalhatják. Ez olyannyira igaz, hogy akár az édenkertet is megtapasztalhatja a kereső – ha eljön annak az ideje – itt, ezen a földön most, ebben az értékválságban fulladozó, nihilizmusba rohanó világban. 

Előző jegyzetemben is arról írtam, miként sikerült/sikerül akár sorsdöntő krízishelyzetekből is kilábalnom és megmaradnom azon az úton, mely a teremtésben kapott életfeladatom elvégzéséhez szükséges. Segített/segít ebben, mint már elmondtam, a világmindenség megismerését szorgalmazó tudományos kutatások nyomon követése, a velük kapcsolatos felfedezésekről való gondolkodás, mert ezek az ember földi létezésének mikéntjére is megadhatják a választ. Szóltam a Magyarságkutató Intézet felbecsülhetetlen értékű tevékenységéről, hiszen az nemzetünk történetének pontosítását teszi lehetővé az eddig homályba veszett hová tartozunk, kik vagyunk, honnan jöttünk kérdéskörének megválaszolását illetően. És szóltam a forráskutatáson alapuló tudományos tevékenység csodálatos voltáról, mely esetemben életöröm-gazdagodással párosult/párosul. Elmondtam sokszor azt is, hogy az Isten létének megtapasztalásához vezető utak közül – erről pl. Pilinszky Jánosnál is olvashatunk – a klasszikussá nemesedett zenei élményeknek milyen óriási szerepe lehet, VAN.

Ez az anyagelvű világ olyan, amilyen. Változtatni rajta az egyes ember csak akkor tud, ha nézőpontja változik, s felismeri pl. Hamvas Béla egyik megállapításának az értelmes emberi létezésre vonatkozó meglátásait, nevezetesen azt, hogy minden embernek a megtestesülésével együtt járó, saját törvényszerűségek szellemében kell realizálni az életét. Nem szükségszerű a körülmények alázatos szolgájaként megfelelni mások, illetve környezete elvárásainak. Ennek egyik módja az is, ha követi Jézus tanítását: bevonul belső házába, szembenéz a saját – és nem a mások!!! – tökéletlenségével, s lelke mélyéből fakadó imádsággal fordul teremtőjéhez, mert ahogyan Pál apostol írja: „Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (Pál, 2 Lev. A Kor. , 3:17) A mindenhatótól megáldott zene pedig a lélekhez szól, ezért lehet földi létezésünkben is segítő a Minden Létező felé vezető úton. 

Az elmúlt tíz–tizenöt évben utazásaim célpontjai olyan földrészek voltak, amelyeken az emberi rombolás nyomai még csak elnagyolt módon rondítottak bele az egykor Isten teremtette földi paradicsomba. A Húsvét- és Galápagos-szigetek, a dél-amerikai Tűzföld meg a Kaukázus világa minden egyes alkalommal meggyőzött a teremtés tökéletességéről s az emberi beleavatkozások tökéletlenségéről. De az édenkert keresésének szándéka is felismerhető volt ezeknek az utazásoknak a kiválasztásában. S mint az lenni szokott, az állhatatos keresés révén egyszer csak eljutottam egy olyan apró szegletébe a világnak, amely Ádám és Éva bibliai paradicsomát juttatta eszembe. Ugyanis megadatott nekem, hogy a görögországi szeptemberi nyaralásom színhelye egy virágos- és gyümölcsöskert végében elhelyezkedő apró kavicsos tengerpart volt, amelynek egyik birsalmafája alatt üldögélve gyönyörködhettem a tengerben himbálódzó fehér vitorlás hajókban, csónakokban, a partközelben gondtalanul lubickoló óvodáskor előtti gyermekek örömteli, bukdácsoló pancsolásában, illetve meggyőződhettem az enyhén sós tengervíz gyógyító erejéről, miközben a kertben nyíló illatgazdag piros és fehér rózsákra is rácsodálkozhattam. 

Úti jegyzeteimben a görög szigetlakók egyedülálló kedvességéről számtalanszor tettem említést. Ebben a tekintetben nem sok közük van a szárazföldiek magatartásában gyakran megnyilvánuló másság iránti gyűlölködéshez. Korfu, Rodosz, Kefaloniá, Kréta meg Lefkáda lakói olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek az idegen uralmaktól terhes évszázadok során kialakult szilárd önazonosságtudatukat végérvényesen megerősítették. A túléléshez szükség volt a másság megismerésére, elfogadására, a vele való, lehetőleg problémamentes együttélésre. Mára már nem félnek a másságot „beengedni” a mindenapjaikba. Elfogadóak vele kapcsolatban, és a viselkedésükben tapasztalható szeretetre méltó kedvesség nem mondvacsinált, nem haszonelvű. Erről ezúttal is bizonyosságot szerezhettem pl. annak az étteremnek tulajdonosai részéről, ahova utastársammal együtt minden este eljártunk. 

A Nydriben eltöltött tíz nap mélyreható kikapcsolódás színhelye volt. A jelen megélésének teljességével ajándékozott meg bennünket, ami, úgy vélem, teljes értékű erőgyűjtéssel ért fel, ugyanakkor pedig felvértezett bennünket az előttünk álló, feltehetően nem könnyű, vészterhes hónapok elviselésére. 

Csak azt akartam elmondani, hogy a körülmények ellenére, aki felveszi az Istenbe vetett feltétel nélküli hit erejével az anyagi világban való létezésének keresztjét, annak valóban megadatik a megváltás útjára lépni. S az édenkert valóságát, ha csak pillanatokra is, de átélheti.

A képeket Pálics Márta készítette