Kéthetes igazgatási szünetet és egyhetes téli bezárást rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen decemberre-januárra, így csökkentenék a kiadásaikat. Három hétig a kollégiumok zöme is zárva tart majd, vizsgákat ebben az időszakban az egyetem 982 terméből csak 182-ben tarthatnak, írja az eduline.hu.

December 19-től 23-ig, majd január 2-től 8-ig „igazgatási szünet”, december 24-e és január 1-je között pedig téli szünet lesz a szegedi egyetemen, vagyis a legtöbb oktatási épület és a kollégiumok egy része három hétig zárva tart majd – derül ki az intézmény rektorának körleveléből.

Az igazgatási szünet idején vizsgázhatnak ugyan a hallgatók, de – mivel több épületet december 12-e és február 4-e között teljesen lezárnak – az egyetem 982 terméből csak 182-t lehet majd használni. Ezért az intézmény azt javasolja az oktatóknak, hogy ha lehet, akkor vizsgák helyett inkább a szorgalmi időszakban írt beszámolók és ZH-k alapján ajánlják meg a jegyeket, vagy a szorgalmi időszak utolsó heteiben tartsanak előrehozott vizsgát.

A spórolás miatt a kollégiumok egy része is zárva tart majd december második felében. „A kollégiumi hallgatók legkésőbb 2022. december 16-án 18 óráig hagyják el a kollégiumokat. A kollégiumok felfűtése január 8-án kezdődik, így délután 16 órától térhetnek vissza a kollégiumokba” – áll a rektori körlevélben. Hozzáteszik azt is: „különösen indokolt esetben” azok az egyetemisták, akik a leállás idejére nem tudnak hazautazni, négy kijelölt kollégiumban kérhetik az elhelyezésüket. Ennek megfelelően a decemberi és a januári kollégiumi díj is alacsonyabb lesz.

A Szegedi Tudományegyetemen is arra kérik a hallgatókat és a dolgozókat, hogy rövid ideig szellőztessenek, feleslegesen ne kapcsolják fel a villanyt. „Napos idő esetén, ha az oktatást, kutatást, betegellátást nem akadályozza, a rolókat, sötétítőket húzzuk fel, amennyiben szükséges és lehetséges ennek biztosítására helyiséget rendezzük át” – írják, hozzátéve: a monitorokat, számítógépeket, nyomtatókat, műszereket a munkaidő végén, hétvégére kapcsolják ki.