„Sziasztok kedves ismerősök, barátok. Az élet szép és egy ajándék, de néha hoz magával nehézségeket, fájdalmat, szenvedést, akkor is, amikor az ember tervez családot, egy szép otthont, és felhőtlen életet körükben” – írja Jablonszki Anikó, akinek az üzenete így folytatódik:

„Hiszen ilyen az élet, színtiszta küzdelem. Nálunk is felhőtlenül indult a TERV, mindaddig, még meg nem tudtuk, hogy kisfiúnk Tamás egy ritka betegséggel, a lissencephalia betegségben szenved, ami köznyelvben ,,sima agyat” jelent. Ez a betegség az agyat érinti, az agyon belül a mozgásért felelős sejteket, amelyek Tomi esetében sérültek. Tomi nem ül egyedül, nem tud kúszni, sem mászni.

Jó sokáig fogalmunk sem volt erről a betegségről, csak azt láttuk hogy a kisfiunk nem abban a tempóban halad, fejlődik mint a hozzá hasonló gyermekek. Már többféle terápiára elvittük, a kórházakat is végig jártuk, végül a családunk és Süli Mónika (Medica Netter rehabilitációs központ) segítségével eljutottunk először a budapesti Beteshda Gyermekkórházba, ahol valójában kiderült a betegsége. A kórházban elmondták nekünk, hogy Tomi a betegségéhez képest nagyon jó állapotban van, nagyon jó a mentális állapota is, de nagyon gyorsan segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy az életfeltételeket könnyíteni tudjunk. Ez magába foglalja a különböző felé segédeszközöket és a terápiákat.

De ezt nekünk nagyon-nagyon nehéz anyagilag fedezni, nem is tudnánk a saját pénzünkből újra eljutni Budapestre, ahova már azóta várnak vissza, amióta legutóbb találkoztunk. Azóta már százszor padlóra kerültünk a párommal és százszor visszahúztuk egymást, hogy ezt nem hagyjuk annyiban, nem nézzük végig, ahogy a gyerekünk végtagjai összezsugorodnak és merevednek, majd el deformálódnak. Kell szereznünk valamiféle támogatást, mert hiszünk benne, hogy Magyarországon talpra tudjuk Tomit állítani. Tomi nagyon életerős és mindennap küzd, ahogy mi is, hogy ezt végig tudjuk csinálni.

Tehát kedves ismerőseim, megkérnénk mindenkit, aki olvassa és teheti, bármilyen formában nagy köszönettel fogadunk minden segítséget, hogy eljuthasson Tomi Budapestre és megkaphassa elsősorban az ülést elősegítő merevítőt.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek és szurkoljatok! Tomiért!”

Olvasóink egy megosztással is segíthetnek, hogy minél több emberhez eljusson az édesanya segítségkérése, valamint SMS-t küldhetnek a 3030-as számra (200 dinárba kerül), az üzenetet tartalmazó mezőbe pedig az 1365-öt írják be.

Pénzadományaikat a következő számlaszámokra küldhetik:
Dináros folyószámla: 160-6000001468235-17
Deviza folyószámla: 160-6000001468394-25
IBAN: RS351606000001468394-25
SWIFT/BIC: DBDBRSBG