Az elkövetkező egy hétben, vagyis november 8-ig a felhők kerülnek főszerepbe, s már szerdán is lehet számítani rövid ideig tartó esőzésre – olvasható a Köztársasági Meteorológiai Intézet előrejelzésében, amely a teljes novemberi hónapra vonatkozik. Hasonló időt jósolnak péntek estére is, vagyis akkor is csapadékkal kell számolni. Vasárnap az ország északi részén kitisztul az ég, ami azt jelenti, hogy a nap sugarai is előbukkannak majd.

A jövő hét elejére száraz és napos időt jósolnak, de a hőmérséklet folyamatosan csökken, és ha furcsán is hangzik, de novemberben már megérkeznek a hideg és esős őszi napok. A Köztársasági Meteorológiai Intézet november 19. környékére hóesést jósolt a szerb fővárosban és annak környékén. Az intézet igazgatója, Jugoslav Nikolić szerint a novemberi átlaghőmérséklet egy fokkal magasabb lesz sokéves átlagnál.

„A novemberi átlaghőmérséklet hat és nyolc Celsius-fok között mozog majd, a hegyekben pedig három és hat Celsius-fok között lesz. Az előrejelzések szerint a legmagasabb nappali átlaghőmérséklet tizenegy és tizennégy Celsius-fok között lesz, míg a legalacsonyabb átlaghőmérséklet kettő és öt Celsius-fok között alakul. A prognózisok szerint kettő és nyolc nap között lesz azoknak a napoknak a száma, amikor faggyal kell számolni” – mondta az igazgató, aki hozzátette, az előrejelzések szerint a csapadék mennyisége a hónap folyamán 50 és 70 milliméter között lesz.

Fotó: Khürt L. Williams