Véget ért a megtakarítás hete Szerbiában. Idén átlagosan havi 5516 dinárt tettek félre a hazai polgárok. A Belgrádi Bankakadémia elnöke, Hasan Hanić az RTS-nek elmondta, hogy az euróban indexált, változó kamatozású hitelt felvevők már érezhetik a törlesztőrészletek növekedését. Hanić professzor elmondta, hogy arra lehet számítani, hogy az Európai Központi Bank az infláció elleni küzdelem érdekében folyamatosan emeli a referenciakamatokat.

Hanić szerint a változó kamatozású, euróban indexált hitelek törlesztőrészletei növekedtek, és ez annak a következménye, hogy a kamatnak két része van, egy fix rész, amelyet a banknak fizetünk, illetve a másik, változó rész, amely az Euriborhoz kötött.

,,Az Euribor mostanra meghaladta a két százalékot, és láthatjuk, milyen hátrányos helyzetben vannak most a hitelfelvevők” – magyarázta Hanić. A Szerb Nemzeti Bank kamatemelése a dináralapú hitelekre is kihat.

„Viszont évek óta most először lehetünk tanúi annak, hogy a betéti kamatok lényegesen magasabbak a nullánál, a dinár esetében – a lekötés futamidejétől függően – háromról öt százalékra, az eurónál pedig két százalék fölé emelkedtek. A bankok azért emelik jelentősen a kamatokat, hogy pénzhez jussanak” – mondja Hanić.

A megtakarítások is növekednek, a polgároknak több mint 14 milliárd euró megtakarítása van, de a devizaszámlák több mint 80 százalékán 500 eurónál kisebb összeg van. Akinek lényegesen több megtakarítása van, az más formában fektet be, főképp ingatlanokba és aranyvásárlásba, hiszen az sokkal inkább megéri, mint a kereskedelmi bankok által kínált kamatok.

Illusztráció: Pixabay