Munkálatok miatt változik meg a forgalmi rend Horgoson a határátkelőn, valamint több más vajdasági útszakaszon is, írja a 021.rs.

Horgos

A határátkelő felújítása és kibővítése miatt november 7-től december 10-ig megváltozik a forgalmi rend Horgoson. A teherjárművek nem használhatják a leállósávot, hanem a külső, illetve előzősávban közlekedhetnek, de a forgalmat egy adott ponton a két sávból beterelik egybe.

A személyautókat és autóbuszokat pedig a Szabadka felé vezető sávba terelik, onnan a buszokra egy újabb elterelés vár, ugyanis azokat a bal oldali teherterminálra irányítják, ahonnan már a megszokott módon folytathatják útjukat. A személyautók pedig maradnak a szembe jövő sávban.

Golubinci – Ópázova

Felüljáró kiépítése miatt lezárják a Cirill és Metód utca egy szakaszát Ópázován november 11-én. Akiknek Golubinci és Ópázova között van dolguk, az illetékesek alternatív útvonalként Inđiját javasolják: Ópázova – Inđija és Inđija – Putinci érintésével.

Nagyfény – Csantavér

Az útburkolat felújítása miatt november 30-ig 7 és 16 óra között félpályás útlezárásra kell számítani, a járművek egy sávot használhatnak majd felváltva.

Olvasóinknak azt tanácsoljuk, hogy az említett útszakaszoknál vezessenek nagyon óvatosan, de másutt is legyenek körültekintőek!