Októberben, a tavalyi év októberéhez viszonyítva 14,34 százalékkal kevesebb villanyáramot használtunk el, derült ki a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) adataiból, amelyeket a Blic Biznis közölt.

– A Szerbiai Villanygazdaság ellátórendszerén keresztül – amibe az ipari és a lakossági felhasználók is beletartoznak – október harmincadikával bezárólag mintegy 2,167 kilowattóra áram folyt keresztül, míg a múlt év azonos hónapjában 2,53 Kwh. Ez azt jelenti, hogy 14,34 százalékkal kevesebb fogyott, mint a múlt év októberében – közölte az EPS.

Ez azt is jelenti, hogy országos szinten átlagosan mintegy 15 százalékkal lesz kisebb a villanyszámlánk, mint a tavaly októberi.

Az öt legnagyobb áramelosztó központ közül is a belgrádinál volt tapasztalható a legnagyobb megtakarítás, a fővárosban ugyanis idén októberben 18,91 százalékkal kevesebb villanyáram fogyott, mint 2021 októberében.

Újvidéken 12,92, Kragujevacon 13,86, Kraljevóban 10,91, Nišben 14,31 százalékkal fogyott kevesebb villanyáram, mint a múlt év azonos hónapjában.

Az illetékesek megjegyzik, hogy az áramfogyasztás csökkenését több tényező is befolyásolta, egyebek közt az időjárás, illetve a hőmérséklet is.

Mindenesetre az adatok azt mutatják, hogy a polgároknak sikerült kellőképpen takarékoskodniuk ahhoz, hogy éljenek azzal a kedvezménnyel, amelyről a kormány szeptember közepén döntött.

Ennyivel csökken a számlája, ha takarékoskodik az árammal