Ez a népmese a gyönyörűséges, mesebeli Menta nevezetű városról szól. Érdekes nevét az őt körülvevő hatalmas mentamezőkről kapta. Menta és a városkörnyéki mezei menta (menta arvenzis) az árvacsalánfélékhez (lamiaceae) tartozik. A menta gyógyhatása már az ókortól ismert.

Mesebeli városunk természetesen kihasználva ezt a természetes adottságot, időtlen idők óta menta termesztésével és belőle alkotott termékekkel foglalkozott. Gondoljunk csak a mentateára, rágógumikra stb.

Menta városának volt még egy adottsága. Két folyó melletti fekvése még több fejlődési lehetőséggel áldotta meg. Az egyik folyó neve Mentisza volt, a másikéra már nem emlékszem.

Menta lakosai, a mentaiak derék emberek voltak, tisztelték polgártársaikat. De sajnos, mint minden mesében, itt sem volt minden ideális. Ahelyett, hogy Menta klímája is mesebeli lett volna, ősztől tavaszig kellemetlen hideg volt.

De nem kell csüggedni! A belevaló mentaiaknak volt erre is megoldásuk. Néhány évtizeddel ezelőtt megalapítottak egy közvállalatot, amely a város fűtésével foglalkozott, az „El-ementát”.

Boldog mentaiak generációi élvezték az El-ementa jótékony és hasznos tevékenységének gyümölcseit. Az El-ementa és a mentai önkormányzat okos vezetői biztos kézzel vezették a mentaiak lakásainak, házainak téli melegen tartását. Humanitárius, közhasznú munkájuk nem lankadt se télen, se nyáron. Éjjelt nappallá téve fűtöttek és fűtöttek.

Sajnos azonban a mentai központi fűtést használók nem vették figyelembe, mennyire keményen dolgoznak az El-ementa vezetői. Minden áremelésre negatívan reagáltak. Nem voltak hálásak a meleg otthonaikért.  Nem érezték, hogy talán az önkormányzat vezetői, de még inkább az El-ementa közvállalat vezetői ennél jobb bánásmódot, több kényelmet, több ingatlant érdemelnének.

A mentai polgároknak ez a negatív viszonyulása odáig feszítette a húrt, hogy az El-ementa vezetői jogosan eldöntötték, ha szép szóval nem megy, akkor majd maguk veszik el, ami nekik jár. Teljesen jogosan megcsapolták a fűtésből származó bevételeket. Vettek maguknak és segítő párttársaiknak öt lakást Mentán. Menta alpolgármestere felépítette szülővárosában a luxusházát, felhasználva az építőanyagot, melyet az El-ementa közvállalat névlegesen a vállalati épület felújítására vásárolt, természetesen közpénzeken. Mesébe illő (elvégre ez egy népmese) összegekkel könnyítették meg a közvállalat kasszáját.

Az El-ementa jóságos és igazságos vezetői, látván, hogy talán egy kicsit eltúlozták jogos igényeik kielégítését, elhatározták, hogy a fűtési díj hatalmas áremelésével hozzák helyre a közpénzek elemelése által keletkezett hiányokat. Persze ezt mind a mentaiak érdekében csinálták. Tudták, hogy a mentaiak csak akkor lehetnek boldogok, ha a vezetőik is azok. De mint minden mesében, ebben is minden jól végződik. A mentaiak a meleg lakásaikban továbbra is boldogan élnek. Pénztárcáik ugyan valamennyivel üresebbek, de a szívük tele van, mikor arra gondolnak, hogy derék vezetőik most még boldogabbak a közpénzből megvásárolt lakásaikban.

A mese esetleges folytatásában az El-ementa igazgatói és Menta alpolgármestere bizonyosan átköltöznek majd egy még nagyobb, közös ingatlanba, ahol a napi három étkezés és a több éves ott-tartózkodás ingyenesen lesz biztosítva számukra.