Nemzeti tanácsi választások zajlanak vasárnap Szerbiában. Szabadkán a Šabac utcai 13-as számú szavazóhelyen nem volt tolongás, de azért egymásnak adták a kilincset az emberek.

A korábbi voksolásoktól eltérően idén az újságírókat nem engedték be, mint a szavazóbizottság tagjai mondták, felsőbb utasításra. Így a voksolás folyamatáról, az UV-lámpás ellenőrzésről, az urnáról nem készíthettünk képeket, viszont az ellen nem volt kifogása a bizottságnak, hogy a szavazóhely előtt végezzük munkánkat.

A polgárokat arról kérdeztük, miért tartották fontosnak a nemzeti tanácsi választáson való részvételt:

–  Én már nem nagyon fogom megélni, hogy jobb legyen. Eddig semmit sem éreztem, hogy jobb lenne a helyzet, az élet. A legfontosabb volna, hogy a nemzeti tanács a magyarságnak jobb életet harcolna ki, hogy legalább az utánunk érkező fiatal generációk élvezzék azt, hogy az idősek valamit hagytak nekik. Legyen sok munka, és lehetőség a megélhetésre – mondta egy neve elhallgatását kérő férfi.

Ana Horvat Singer a bunyevác nemzeti kisebbség tagjaként vett részt a voksoláson.

-Ebben a városrészben kevert lakosság él, a magyarok és a bunyevácok mellett más nemzetiségűek is. Úgy gondolom, fontos részt venni a választáson, harcolni jogainkért és nem szabad elfeledkezni, hogy ez kötelesség is. Nem tudom, hogy a gyakorlatban hogyan fog megmutatkozni, de jobb, hogy több lista közül választhatunk, majd meglátjuk… – mondta Ana Horvat Singer.

Sindrity Mária amióta szavazati joggal rendelkezik, minden választáson részt vett, a fiatalabb generációk miatt tartja fontosnak, hogy a magyar közösségnek megmaradjanak a jogai.

– A nemzeti tanács segíti az iskolás gyerekeket, és mindenhol helyt áll. Van kihez fordulni, ha problémánk van, segítenek. – magyarázta Sindrity Mária.

Az említett szavazóhelyen észrevehetően nagyrészt az idős, nyugdíjas polgárok vettek részt a nemzeti tanácsi választáson, és közülük többen is szóvá tették, hogy hiányolják a voksolásról a fiatalokat.