December 1-től a szerbiai piacon megengedett 0,25-ről az európai határértékre, azaz literenként maximum 0,05 mikrogrammra kellett volna csökkenteni az aflatoxin megengedett mértékét a tejben. Ezt a tavaly elfogadott, az élelmiszerekben előforduló szennyező anyagok maximális koncentrációjáról szóló szabálykönyv írta elő.

Viszont ebből az idén nem lesz semmi, ugyanis a módosításokat 2023. december 1-re halasztották, hiszen a mezőgazdasági miniszter az egészségügyi miniszter egyetértésével módosította az élelmiszerekben előforduló egyes szennyezőanyagok maximális koncentrációjáról szóló szabálykönyvet – derül ki a Szerbiai Hivatalos Közlöny november 18-án megjelent számából.

A szerbiai piacon így továbbra is 0,25 mikrogramm/liter a tejben megengedett aflatoxin szint, ami ötször magasabb, mint annak európai felső határértéke, amelyet még a 2013-as tejbotrány előtt Szerbia is alkalmazott.

Az aflatoxin az állati takarmányozásra használt kukoricán keresztül jut be a tejbe, a toxint pedig penészgombák termelik, így kiemelten fontos a kukorica megfelelő kiszárítása annak eltárolása előtt.

A macedónok visszaküldték a szerb joghurtot

November 18-án, pénteken Észak-Macedónia Élelmiszer- és Állategészségügyi Hivatala kivonta a forgalomból az Imlek egy kilogrammos Balance nevű joghurtját, mivel mint mondták, a macedón előírásokhoz képest túl magas a termék aflatoxin koncentrációja, ami potenciális kockázatot jelent az emberi egészségre.