Az Eurimages európai koprodukciós alap igazgatótanácsa az idei harmadik szekció keretében 24, köztük egy szerb-szlovák koprodukciós nagyjátékfilmet is támogatott. A Tolnai Szabolcs által rendezett „Biciklizéseink Török Zolival” (Vožnja biciklom sa Zolijem Turčinom) című nagyjátékfilm létrejöttét az Eurimages 175 ezer euróval támogatja – írja a Szerbiai Filmközpont.

„Aaron Blumm, azaz Virág Gábor (1974) a fiatal vajdasági magyar kisebbség körében viszonylag népszerű irodalmi blogként indította el a Biciklizéseink Török Zolival oldalt, még 2010-ben. A blog naplóbejegyzések formájában íródott, amelyekben a főszereplő, Klára leveleivel a szerző hétről hétre hipnotikusan elvezette az olvasókat Klára és Zoli szerelmének végső megvalósulása felé. A blog népszerűségének oka az erotikus novella sajátos és rég elfeledett formájának felélesztése, modernizálása volt. A történetben volt egyfajta elfeledett tisztaság és naivság, ami vonzóvá tette az olvasóközönség számára. Egy időtlen, a bácskai tájon játszódó történetet szeretnénk elmondani a szerelemről, modern és újszerű módon, amely az európai filmművészet tekintélyes keretei között is biztosan jelentős alkotásnak számít majd. Biztos vagyok ebben, mert egy fiatal csapat áll mellettem, tele lelkesedéssel és bizonyítási vággyal. Mindenekelőtt, mivel megterhelő színészi feladatokról van szó, fontos hangsúlyozni, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső színházból (ahol alkalmanként magam is rendezek) választottam színészeket, hiszen az Urbán András irányítása alatt álló színház színészei már megszokták, hogy testileg és lelkileg teljes mértékben beletegyék magukat szerepekbe, és számukra ez a szerep sokkal többet jelent egy jól elvégzett munkánál. A film sikeréhez a stáb magas szintű kölcsönös bizalma is szükséges. Ez előfeltétele annak, hogy egy ilyen igényes és céltudatos narratívát tudjunk a közönség elé tárni, hogy sikerüljön átmenetet képeznünk az erotikus film igen érzékeny területéről a művészfilm irányába” – mutatott rá Tolnai rendezői indoklásában.

A folyamatban levő forgatás résztvevői K. Kovács Ákos operatőr, Daniela Dimitrovska látványtervező, továbbá Nagyabonyi Emese, Kučov Boris és Mess Attila szabadkai színészek, valamint Mokos Attila szlovákiai színész. Rendező Tolnai Szabolcs (Atalanta), társproducer Prikler Mátyás (Mphilms).

Jelenet a Biciklizéseink Török Zolival című filmből