Míg korábban ez még csak fel sem merült kérdésként, hiszen mindenki csak alkalmazottként dolgozott, ma már a legtöbb munkakörben, így a sofőrök esetében is van lehetőség arra, hogy ne egy cégnek add minden szabad kapacitásodat, hanem cégektől függetlenül, vállalkozóként csapj a lovak közé.

Ma cikkünkben ezt a két lehetőséget fogjuk górcső alá venni, megnézzük ugyanis, hogy mikor melyiket érdemes választani, és bár idehaza még inkább az alkalmazotti státusz a bevett, azért mégis érdemes tisztában lenni a másik opcióval is.

Nagyobb függetlenség = nagyobb felelősség

Bár a legtöbb álláshirdetés a Sofőr állás portálján az alkalmazotti státuszt kínálja, mindenképp érdemes szót ejteni a másik foglalkoztatási formáról is, amely külföldön nagyon is gyakori, ez pedig nem más, mint a vállalkozói formában történő munkavégzés.

Természetesen ez sokkal nagyobb szabadsággal, változatosabb munkákkal, sőt sok esetben több pénzzel is jár, de nem szabad csupán az előnyeit figyelembe venni!

Mivel itt te szerzed saját magadnak a munkát, ezért ha nem vagy ügyes, könnyen hoppon maradhatsz, sőt ha nem reális árajánlatokat adsz ki a kezeid közül, akkor megeshet, hogy a megállapodás elmarad, és te meg ott maradsz bevétel nélkül.

A felelősséghez tartozik még az is, hogy minden szerződést neked kell elkészíteni, az adózás és a járulékfizetés terhe is a te válladat nyomja, így mindenképp szerencsés dolog egy könyvelőt megbízni – természetesen a költségei megtérítése ellenében.

Jobban szereted a kiszámíthatóságot és a megbízhatóságot?

Bár elsőre jól hangzik a szabad élet, és az, hogy csak olyan munkát vállalsz el, amihez kedved szottyan, azért a klasszikus alkalmazotti lét sem elvetendő forma, különösen akkor nem, ha szereted a kiszámíthatóságot, és nem szeretnél túl sok idegeskedést.

Hiszen attól kezdve, hogy aláírod a munkaszerződésedet, tudod, hogy mikor, hogyan és hol kell dolgoznod, tisztában vagy vele, hogy mikor érkezik a menetrend szerinti fizetésed, és a bérjegyzék alapján tudod, hogy minden szükséges járulék befizetésre került. 

Természetesen ezért kell kompromisszumokat kötni, többek között azt is, hogy nem te rendelkezel a szabadságod bizonyos része felett, és hogy minden, a munkádat érintő változásokat meg kell beszélj a feletteseddel. Ugye mennyire más a két foglalkoztatási forma? Kell hozzá egy jó nagy adag önismeret, hogy tudd, melyik a biztosan neked való, s melyik az, amelyiket jobb, ha elkerülöd.

A döntés minden esetben a tiéd!

Amikor az álláshirdetéseket pásztázod, és megakad a szemed egy számodra szimpatikus hirdetésen, akkor jó, ha tudod, a döntés a tiéd: te dönthetsz arról, hogy jelentkezel-e vagy sem, persze csak azután, hogy mérlegelted, a feladatkör, a foglalkoztatási forma és a bérezés is megfelel az elképzeléseidnek. Ehhez persze jó, ha tudod, mi az elképzelésed, mi az elvárásod, amiket akár papírra is vethetsz, hogy mindig biztosan szem előtt legyen.