Tizennégy hónapot vártak a Vajdasági Gazdaságfejlesztési Program sikeres pályázói arra, hogy aláírhassák a szerződéseket – ez derült ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szavaiból a topolyai TSC Arénában megtartott rendezvényen, amelyen negyvenkilenc közepes és nagy léptékű gazdasági és mezőgazdasági fejlesztésről szóló szerződését írtak alá a nyertesek.

Pásztor szerint a pályázók kitartásának, komolyságának és bizalmának meglett az eredménye. A Pannon Televízió beszámolója szerint Magyar Levente, a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese biztosította a vajdasági vállalkozókat, hogy a nehéz helyzet ellenére lesz folytatása a gazdaságfejlesztési programnak, azonban a kijelentéséből az derült ki, hogy a folytatásra lehet, hogy csak az év végén, de az is lehet, hogy csak 2024-ben kerül csak sor.

„A vajdasági vállalkozók számíthatnak arra, hogy nem zárjuk le a Gazdaságfejlesztési Programot ezzel a pályázati körrel, hanem amikor majd mindenki megkapja az elnyert forrást, ami remélhetőleg ez hónapokon belül megtörténik, elkezdünk azon gondolkodni, hogyan tovább. Nyilván okosabbak leszünk a tekintetben, hogy mi a pénzügyi és a gazdasági mozgástér, amiből gazdálkodunk. Nagyon remélem, hogy az év közepére már letisztult helyzettel állunk szembe. Akkor a 2024-es programot összerakjuk elnök úrral és folytatjuk a pályáztatást” – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, aki arra is ígéretet tett, hogy amennyiben a dolgok az eddigiekhez hasonló „mederben csordogálnak tovább”, akkor a következő hónapokban azokat a pályázókat is kifizetik, akik a mostani körből kimaradtak. Magyar Levente reményét fejezte ki, hogy az év végére, vagy legkésőbb 2024-re megteremtődik annak a lehetősége, hogy a korábbi ütemezéssel és a korábbi dinamizmussal vigyék tovább ezeket a programokat.