Igor Mirović tartományi kormányfő a pravoszláv Gyertyaszentelőre tartogatta a hatalom ajándékát. Be is jelentette nagy dérrel-durral – még a Szabad Magyar Szó is közölte (Az idén megkezdődik a Zombor és Nagykikinda közötti gyorsforgalmi út építése). Úgy tűnik, nemcsak a hatalmi párt, hanem annak minden szövetségese – tehát a VMSZ is – tiszta szívből örül. Közben mosolyogva veregetik saját vállukat az újabb sikertörténet miatt. Még az sincs kizárva, hogy a látszat és a valódi ellenzék sem talál kivetni valót ebben. Lelkük rajta!

Nekem azért valami nem tetszik. Ránéztem a térképre, el is csodálkoztam, majd fogtam magam és berajzoltam a bejelentésben 175 kilométerre saccolt utat – lásd fent. Kerestem a magyarázatot, de valahogyan nem találtam meg. Arra gondoltam, azért kell az útnak ebben az irányban haladnia, mert a Magyarkanizsa–Törökkanizsa, a Zenta–Csóka és az Ada–Padé hidak nem bírnák el egy gyorsforgalmi út forgalmának terhelését, vagy mert mindhárom szakasz lakott terület központján halad keresztül, ahová nem lehet gyorsforgalmi utat építeni.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Közben eszembe jutott az óbecsei híd építésének története. Ott egy gátat építettek, ami környezetvédelmi szempontból teljesen indokolatlan, káros és grandomániás beruházás volt, hiszen – ezt a vízügyi szakemberek tudják legjobban – a folyó szintjének fenntartását és szabályozását meg lehetett volna oldani egy vízlépcső segítségével, azaz annak nem feltétlenül kellett volna egy lakott település közvetlen szomszédságába kerülnie. De hogy legyen hab is a tortán, a gát ma sem üzemel rendesen, hiszen már nagyon régen egy vontatott uszály tett róla, hogy egyik kapuja ne nagyon működjön. Ráadásul a gát mérete korlátozza a rá épített híd szélességét, azaz teljesen alkalmatlan arra, hogy gyorsforgalmi út részeként szolgáljon

Nagy valószínűséggel nem tudtak azokról a diplomamunkákról és doktori disszertációkról, amelyek erre a témára készültek. Márpedig azok olyan megoldást ajánlottak, hogy az út induljon a Kiskőszeg–Bezdán közötti hídról, kerülje el a kis- és nagyvárosokat, haladjon nyílegyenesen Magyarkanizsa és Zenta között egy ott felépítendő gyorsforgalmi útnak megfelelő (azaz legalább 3+3 sávos) hídra, onnan pedig legjobb lenne, ha nem Nagykikinda, hanem Arad felé venné az irányt. Mondhatják, nagyon drága egy új híd – ám a 40-50 kilométerrel hosszabb út mennyivel lesz olcsóbb?

Tudom, a politikusoknak nem kell mindent tudniuk, ami kapcsolatban van a tudományokkal, hiszen vannak (sajnos, az a pontos kifejezés: lenni kellene) szakmai tanácsadóknak, akik véleményét illene meghallgatni és megfogadni.

Így kénytelen vagyok ilyen következtetésekre jutni:

  • folytatódik az itt élő magyarok szerzett, de még az alkotmányban is szavatolt jogainak csorbítása,
  • nem állt le a Tisza mentén még tömbben élő magyar nemzeti közösség létfeltételeinek megszüntetési kísérlete, ami kezdődött az Európa valamikori egyik legsűrűbb vasúti infrastruktúrájának tönkretételével, folytatódott a falurombolásokkal, most pedig bekövetkezik a mozgásszabadság megnehezítése és korlátozása is,
  • ami a legfontosabb, ha ez a kvázi létfontosságú projektum megvalósul, a tömbben élő magyarok települései egyáltalán nem lesznek vonzóak a befektetők számára.

Sajnos, attól félek, mindez pusztába kiáltott szó marad, ha a még itthon maradottak, főleg a fiatalok nem tesznek semmit ellene. Ezért csak azt merem ajánlani: ébredjenek fel, eljött az idő, hogy megszabaduljunk félelmeinktől, mert most már nem nekünk, az idősebbeknek kell lépnünk, immár a fiatalabb generáció és az ő utódaik élete a tét.

Nem hagyhatom ki, hogy ne üzenjek a Pásztor családnak és az Orbán-kormánynak – pedig nem biztos, hogy elolvassák és meg is értik, amit illene nekik is megszívlelniük. Íme egy-egy rövid részlet Illyés Gyulától (Egy mondat a zsarnokságról):

„hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;”

illetve Babits Mihálytól (Jónás könyve III. rész):

„De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyajafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.”

A 2023 februárjában bejelentett gyorsforgalmi út vázlatos irányvonala Vajdaság térképén Béreg (Bački Breg) és Nákófalva (Nakovo) között. (Térkép forrása: A vajdasági kormány és az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának kaidványa; a feltételezett útvonalat a szerző rajzolta be)