Február elseje a Tisza élővilágának emléknapja, február másodika pedig a vizes élőhelyek világnapja volt. A temérdek környezetvédelmi probléma és kihívás mellett érdemes szót ejteni arról is, hogy milyen katasztrofális állapotban vannak a vizes élőhelyek Szerbiában.

Amennyiben északról haladunk lefelé, kezdhetjük a Palicsi- és Ludasi-tóval. Előbbi talán jobb állapotban van, utóbbi viszont, mintegy mostohagyerekként, hiába ramsari terület (vagyis nemzetközi jelentőségű vizes élőhely), már tulajdonképpen pöcegödörré vált.

Amennyiben nem az álló-, hanem a folyóvizeinkről beszélünk, az elmúlt években 180 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából és az árteréből, miközben a folyó súlyos mikroműanyag-szennyezettséggel is küzd. Hasonló a helyzet a Dunával is, amelynek mikroműanyag-szennyezettsége szintén aggodalomra ad okot, de Szerbiában nem csak ez okoz problémát. A nyár elején egy német vegyész 3 kilométert úszott le azért a Duna különböző szakaszain, hogy vízmintákat vegyen, s Belgrádban végül feladta, mert annyi fekália volt a vízben, hogy képtelen volt folytatni a küldetését.

Következőként itt van a Bács-ér (Krivaja) esete, tudjuk, hisz hivatalos adat, hogy a vízfolyásba engedett káros anyagok aránya a megengedett határértékek duplája vagy akár az ötszöröse is bizonyos esetekben – erre mutatnak rá az Újvidéki Egyetem Természettudományi–Matematikai Kara és a Szabadkai Közegészségügyi Intézet által 2018 és 2021 között végzett mérések.

Nem sokkal jobb a helyzet, ha délebbre megyünk. A Lim folyó áradásakor a Potpeć-tóba 15 ezer köbméternyi szemét érkezik minden alkalommal: műanyaghulladék, palackok, fémek, háztartási gépek. A mi szemetünk. 

Vizes élőhelyeink és környezetünk tisztasága csakis az egyén felelőssége. Az Öné, az enyém, a miénk. A megoldást pedig hosszú távon talán nem abban kell keresnünk, hogy a megtermelt szemetünket feldolgozzuk, hanem éppen abban kell gondolkodnunk, hogyan tudnánk csökkenteni azt a temérdek mennyiségű hulladékot, amit évente egyenként megtermelünk. Vásároljunk kevesebbet, vásároljunk tudatosan és hasznosítuk újra, amit csak tudunk, mert a végén a gyermekeink megfulladnak a szemetünkben.