Magyarkanizsáról Újvidékre, a Mária Neve plébániára helyezték át Horváth Ákos atyát. Erről maga az atya számolt be közösségi oldalain, ahol igen aktív, hívei erről is ismerhetik. A fiatal pap, akit alig három éve szenteltek fel, köszönetet mondott a híveinek, az őt követők pedig sajnálattal vették tudomásul távozását, de sok sikert kívántak neki.
„Kedves barátaim, ismerőseim!
Sokszor kérdezték tőlem, hogy papként milyen az, amikor áthelyeznek, milyen egy közösségtől elköszönni, egy újba megérkezni. A válaszom egyöntetűen mindig az volt, hogy nem tudom, mert engem eddig még nem helyeztek át soha.
EDDIG.
Ugyanis a Szabadkai Egyházmegye kormányzója 2023. február 28-i hatállyal áthelyezett az újvidéki Mária Neve plébániára.
Köszönöm a kanizsaiak felém tanúsított szeretetét és imáit. Mindig hálatelt szívvel gondolok majd vissza erre a 3,5 évre, amit itt tölthettem.”