A szerb és a tartományi kormány az elmúlt években egyaránt, többféleképp is megpróbálta támogatni a nagycsaládosokat, azokat a nőket, akik egyedül nevelik gyermekeiket és azokat is, akik még csak a gyermekvállalás előtt állnak, illetve azokat a fiatalokat, akik a külföldi továbbtanulás, valamint munkavállalás helyett, az itthon maradást választották. Különböző pályázatokat írtak ki, amelyek benyújtását bizonyos feltételekhez kötöttek. Ezzel a családok és fiatalok helyben való megtartása mellett, egyúttal célul tűzték az elnéptelenedett települések újbóli bekapcsolását az ország vérkeringésébe is.

Vadász Šašin Natalija és Vadász Ervin is a felsorolt lehetőségek egyikének köszönhetik, hogy ma már saját otthonukban nevelhetik gyermeküket anélkül, hogy adósságba kényszerültek volna.

A vajdasági pár két éve járt együtt, amikor úgy döntöttek, összeköltöznek. Két év albérletben töltött év után aztán 2021-ben összekötötték életüket és elkezdték megtervezni a jövőt. A gyermekvállalás előtt azonban, egy saját, stabil, biztos bázisként működő otthont szerettek volna magukénak tudni. Erre azonban önerőből szinte semmi esélyük nem volt. Ezért úgy döntöttek, egy ideig még albérletben maradnak. Egy évvel később, 2022-ben a tartományi kormány bejelentette, hogy 40,8 millió dinárral támogatja a vajdasági nők ingatlanvásárlási szándékát. A pár ugyan az utolsó pillanatban, mégis úgy döntött, nincs mit veszíteniük, belevágnak, megpróbálják elnyerni a vissza nem térítendő támogatást, melynek összege legfeljebb 1,2 millió dinár, azaz 10 ezer euró volt.

Mi motivált benneteket arra, hogy az utolsó pillanatban összeszedjétek a papírokat és megpályázzátok a tartományi kormány által kiírt pályázatot, amely a vajdasági nőket ösztönözte ingatlanvásárlásra?

Vadász Šašin Natalija: Az elmúlt években folyamatosan azon dolgoztunk, hogy idővel, még ha küzdelmek árán is, az albérletet saját otthonra cseréljük. Számtalan opció felmerült, míg végül egy évvel a házasságkötésünk után a tartományi kormány által kiírt pályázat volt az, ami gyakorlatilag megmentett bennünket attól, hogy kölcsönt-kölcsönre halmozva adósságba verjük magunkat csak is azért, hogy saját házunk legyen. Valóban az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy megpályázzuk a támogatást, amelyre azon nők voltak jogosultak, akik házasságban vagy élettársi kapcsolatban éltek, valamint azok az egyedülálló anyák, akik nem rendelkeztek lakástulajdonnal vagy társtulajdonnal, és Vajdaság területén terveztek ingatlant vásárolni.  A lehetőség 2022 október végén jutott a fülünkbe, a határidő pedig november közepén járt le. Azzal együtt, hogy eldöntöttük belevágunk, elkezdtünk nagyon erősen hinni abban, hogy el is fogjuk nyerni a 10 ezer eurós támogatást.

Vadász Ervin: Amellett, amit Nati elmondott, ki kell emelnem azt is, hogy mindenképp szeretünk volna olyan településen házat venni, ami közel van mind a kettőnk családjához. Nati felsőhegyi, én pedig magyarkanizsai születésű vagyok. Így esett a választásunk Zentára.

Milyen papírokra volt szükség a pályázat benyújtásához és ezek begyűjtése mennyibe került?

Nati: A papírok begyűjtése viszonylag rövid időn, egy héten belül megvolt és kicsivel több, mint 10 ezer dinárba került. Amellett, hogy igazolnunk kellett a személyazonosságunkat, igazolnunk kellett, hogy rendelkezünk szerb lakcímmel, hogy nem rendelkeztünk az azt megelőző években ingatlannal és nem voltunk társtulajdonosok sem egyetlen ingatlan esetében sem, és igazolnunk kellett azt is, hogy munkaviszonyban vagyunk. Esetemben a magánvállalkozást is igazolni kellett. Mind a ketten 18 éves korunk óta dolgozunk, középiskolai végzettségtől nincs magasabb végzettségünk. Én azt gondolom, hogy ez is sokat számíthatott.

Kértetek szakembertől segítséget a pályázati feltételek értelmezéséhez, vagy esetleg a begyűjtött papírok ellenőrzéséhez?

Nati: A kérdés megválaszolását távolabbról indítom: a tartományi kormány által meghirdetett összegből 34 házra futotta, ez gyakorlatilag 34 személyt jelent, akik közül én voltam a negyedik, akinek odaítélték ezt az összeget. Egyébként, mint megtudtuk, a beadott pályázatok közül 110 volt érvényes, ebből lett az említett 34 kiválasztva. És minden bizonnyal az, hogy a lista elejére kerültem, amellett, hogy minden szempontnak megfeleltem, Ervinnel együtt, annak is köszönhető, hogy az összegyűjtött papírokat egy pályázatíróval a beadás előtt leellenőriztettük. Az ő munkadíja 5000 ezer dinár volt.

Mennyi idő volt az elbírálási folyamat?

Nati: Viszonylag gyorsan, néhány héten belül elbírálták a pályázatokat. November végén már tudtuk, hogy elnyertük az említett összeget, amelyet aztán decemberben át is utaltak a részünkre. Itt meg kell említenem még egy plusz költséget, ami az adásvételi szerződés hitelesítéseként jelentkezett, és közjegyző végezte, 28 ezer dinárba került.

Ha jól tudom már be is költöztetek. Ez azt jelenti, hogy már korábban kinéztétek az adott ingatlant?

Ervin: Igen, és minden bizonnyal, ha nem sikerült volna elnyernünk ezt a pályázatot, akkor is megvettük volna, ám akkor sokkal több önerőre lett volna szükségünk ahhoz, hogy lakhatóvá tegyük. Így viszont nem volt szükségünk arra, hogy kölcsönt vegyünk fel, hiszen az addigi megtakarításaink, többé-kevésbé fedték mindezt. Természetesen egy házon mindig van mit csinálni, egyelőre azonban megelégszünk a meglévő állapottal. Ezért mindenkinek azt ajánljuk, hogy ha hasonló tervei vannak, mint, amilyenek nekünk voltak, akkor mindenképp időben döntsék el azt, hogy pontosan hol kívánnak letelepedni, hogy házban vagy lakásban kívánnak lakni és ahhoz mérten kutassák fel a lakhatási támogatásokat. A kritériumok egyébként az idén meghirdetett pályázatnál akár iránymutatók lehetnek, ha esetleg egyesek még bizonytalanok.

Arról már beszéltünk, hogy miért tartottátok fontosnak, hogy a Vajdaságban maradjatok, azt viszont még nem kérdeztem, hogy meg sem fordult a fejetekben, hogy külföldre menjetek, akkor, amikor szembesültetek a kihívásokkal a közös élet kezdetekor?

Nati: Nekem nem, én hiszek abban, hogy nem véletlenül születtem ide, hogy nekem itt van dolgom. Ervin, mielőtt összejöttünk ugyan szerencsét próbált külföldön, de egy év után őt is haza húzta a szíve.

Nemrég megszületett a kisfiatok. Hogyan néznek ki most a mindennapjaitok?

Ervin: Így van, a munka mellett minden időnket Filip köti le.

Nati: Ahogy Ervin is mondja, minden nap azért dolgozunk, hogy mindent megadjunk a gyermekünknek. Szeretnénk, ha semmiben sem szenvedne hiányt. Szeretnénk, ha megismerné azokat az értékeket, amelyeket a Vajdaság kínál. Szeretnénk, hogy egészséges, boldog gyermekkora legyen és később felnőttként is helyt tudjon majd állni és megbecsülje azokat az értékeket, amelyeket a hazája kínál. A mindennapok nálunk is, mint mindenhol, ahol újszülött kisbaba van, hasonlóképp néznek ki. Talán abból a szempontból szerencsésebbek vagyunk, hogy én magánvállalkozóként önmagam főnöke lehetek, Ervin pedig már egy ideje Adán dolgozik, ami közel van, nem veszít túl sok időt az utazással és mellettünk tud lenni, ha kell.

Kinek és miért ajánlanátok az idei pályázatot?

Nati: Én mindenképp a fiatalokat buzdítanám arra, hogy merjenek nagyot álmodni és a tanulmányaik befejezése után, idehaza vessék meg a lábukat és aknázzák ki azokat a lehetőégeket, amelyeket az állam, a tartomány kínál. A néhány hete meghirdetett pályázat már nemcsak ingatlanvásárlásban segítheti az itt élőket, hanem különböző vállalkozások beindításában is kezdő lökésként szolgálhat. Kiváló ugródeszka lehet ez egy fiatal, tehetséges, élettel és ötletekkel teli embernek. Sajnos öt évvel ezelőtt, amikor közel két évtized után úgy döntöttem, hogy magánvállalkozó leszek, nekem még nem voltak ilyen és ehhez hasonló lehetőségeim. De, ha lettek volna, mindenképp kihasználtam volna őket. És, hogy milyen piaci résekre gondolok, amelyeket a környéken egy-egy újonnan indult vállalkozással be lehetne tömni? Leginkább azokra, amelyek középpontjában a kézzel készült termékek állnak. Azokra a szolgáltatásokra, ahol fontos az emberi jelenlét, a tudás és tapasztalat.  Ahol fontos, hogy az a termék/szolgáltatás hol, milyen környezetben, hogyan, milyen munkafolyamatokkal, mennyire természetes módon kerül a piacra.