A közelmúltban több vajdasági színház élén is vezetőváltás történt. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat az elmúlt években vezető Urbán András az Újvidéki Színház igazgatói posztját pályázta meg, a KDSZ igazgatói tisztségére pedig Mészáros Gábort nevezték ki.
Mészáros Gábor 1986-ban született Zentán. Adán nőtt fel, az általános és a középiskolát ott végezte. 2005-ben felvételt nyert az Újvidéki Színművészeti Egyetemre László Sándor osztályába, ahol 2009-ben szerzett oklevelet. Urbán András jóvoltából 2008 óta a Kosztolányi Dezső színház tagja, ahol közel hatvan előadásban játszott.
Mikor került először szóba, hogy színházigazgató legyen?
– Mintegy három éve került szóba, amikor azt mondtam Andrásnak, hogy ha igazgatócsere lesz, és ő is úgy gondolja, akkor én szívesen átvenném. Semmiképpen nem akartuk, hogy – rossz kifejezéssel élve – idegen kezekbe kerüljön a színház. Szerettük volna ezt belső körökből megoldani, adódott a lehetőség, és éltem is vele. Tizenöt éve dolgozom színészként a Kosztolányiban, már egy jó ideje érlelődik bennem, hogy „jó lenne váltani valamit”, mert végigkövettem elég sok generációcserét, a társulat váltakozását, ahol mindig én voltam az állandó. A Kosztolányi színház az én profilom, és igazából itt töltöttem az életem nagy részét, gyakorlatilag a legtöbb munkaévemet. A váltást sem úgy akartam, hogy másik színházhoz szegődjek, de éreztem, hogy valamit most már lépni kell, és ezért bátorkodtam megpályázni ezt a pozíciót.
Milyen terveket fogalmazott meg, változik-e a KDSZ eddigi koncepciója?
– Nem tudnék más színházi profilt elképzelni se a színháznak, se magamnak. Persze, így is lehet nyitni másfelé. Színházunkban eddig jobban működött a Balkán-vonal. Jöttek ugyan magyar rendezők, de András inkább a balkáni vonalat képviselte, hiszen mégiscsak egy Szerbiában lévő kisebbségi színházról van szó. A jövőbeli tervem az, hogy felkeressek olyan fiatal magyar rendezőket, akik hasonló irányvonalat képviselnek: saját vagy ránk írott szövegből dolgoznak, kísérleteznek. Nyitnék egy kicsit Magyarország felé. Szeretném, hogy évadonként legalább egy klasszikus előadásunk is legyen, ami a repertoárnak és a nézőknek is jót tesz. Így is fogom összeállítani a tervet. Az idei év viszont nagyjából készen van, következő előadásunkat, ami egy Ladik Katalin-hommáge lesz, Zlatko Paković rendezi majd, és a rendező által írt szövegből és a mi improvizációnkból áll össze.
Mészáros Gábort láthatja-e a jövőben is játszani a közönség, és Urbán rendez-e még előadásokat a Kosztolányiban?
– Mindenképpen úgy tervezem, hogy játszom egy-egy előadásban, amennyire erőm és energiám megengedi. Ebben a félévben még nem, az új előadásban nem szeretnék benne lenni. Át kell látnom ezt a rendszert, meg kell adnom magamnak az időt, hogy belerázódjak a feladataimba. Olyan dolgokkal kell foglalkoznom, amelyeket eddig csak részben vagy egyáltalán nem láttam át. András is rendezni fog, az idei terv is már úgy állt össze, hogy a Hallás költészete munkacímet viselő előadást állítja színpadra, a munka majd szeptembertől kezdődik. Az elkövetkezőkben is, ha nem is minden, de legalább minden második évadban meghívjuk, hiszen azért mégis leginkább az ő kézjegye érezhető ezen a színházon, és jó, ha ez így is marad.
A társulattagok cserélődése milyen kihívások elé állítja?
– Az én színészi helyem is felszabadul, ezért a legelső lépés, hogy újra fölépítsük az öttagú társulatot. Mindenképpen szeretném megtartani a három fiú – két lány összetételt, ez az évek során bebizonyosodott, hogy jól tud működni. Külsősök szempontjából is könnyebben találok lánykaraktert, mint fiút.
Lesz-e idén Desiré fesztivál?
– Igen, a pályázatomba is belefoglaltam, hogy a Desiré Egyesülettel közös megegyezés alapján együtt szervezzük az egészet. Természetesen a fesztivál vezetője ugyanúgy Urbán András lesz, hiszen az ő fesztiváljáról van szó, a színház pedig rendelkezésére bocsátja a termet és a munkásokat is. Ahogy eddig, ezután is ez ugyanúgy fog működni.
A Desiré villamosa megáll-e majd ismét?
– Igen, szeretném visszahozni, havi vagy legalább kéthavi rendszerességgel ezt a programsorozatot, ami koncerteket, előadásokat, könyvbemutatókat tartalmaz majd, ezek az anyagiak függvényében fognak megvalósulni. A repertoárra megpróbálok majd bevezetni egy edukációs programot középiskolások számára, ami, ha jól megy, akkor már ebben a félévben elindul. Szeretnék a középiskolásokkal beszélgetéseket tartani az őket érintő és ebben a korban feldolgozandó témákról – előadások után egy moderátor által levezetett beszélgetés formájában. Fontosnak tartom, hogy ez a színház mindig is leginkább a fiatalokhoz szólt. Azonkívül, hogy megvan a törzsközönségünk, amely a bemutatókat és az előadásokat végigköveti, az intézmény fenntarthatóságát mindig is a középiskolásokra és egyetemistákra alapoztuk. Szeretném, hogy ezentúl is így maradjon.
Ha már az anyagiakat említette, e tekintetben mi a helyzet?
– Ez egy nehéz kérdés. Évről évre nehezebb a helyzet. A várostól tulajdonképpen a működési költségeken kívül csak egy produkcióra kapunk támogatást. A többit pályázati pénzekből szedtük össze, amik idén, mint bármely más intézmény esetében, nálunk is késnek. Nem is tudni, hogy lesznek-e egyáltalán, és ha igen, az mennyi lesz, mert, ugye, a forint is devalválódott. Igyekszünk úgy megszerkeszteni az évet, hogy beleférjünk egy minimális keretbe, ami jelen pillanatban előrelátható és adott. A legnagyobb problémát azonban a létszámleépítés idején megszüntetett két színpadtechnikusi munkakörből adódó emberhiány okozza. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy visszakapjuk ezeket a munkahelyeket, hogy a csapat teljes létszámmal tudjon működni és alkotni.
Mészáros Gábor: A Kosztolányi színház egy olyan művészszínház, amelyre szükség van, ahol a fiatalokkal foglalkozni kell, hogy lássák, a színház több annál, mint hogy beülök, és a sötétben kukkolóként végignézek egy előadást, és jót szórakozok (Fotó: Tóth Imre)
