Az UEFA a Román Labdarúgó-szövetségnek és az Euronewsnak is megerősítette: nem engedélyezik a történelmi (Nagy-) Magyarországot ábrázoló, illetve az árpádsávos zászlók használatát az európai mérkőzéseken, írja az Euronews.

Kedden a Magya Labdarúgó Szövetség az UEFA állítólagos állásfoglalására hivatkozva közleményt adott ki, amely szerint a jövőben engedélyezni fogja „a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét”, azzal a feltétellel, ha a térkép „más szimbólumot vagy feliratot” nem tartalmaz, azaz nem lehet „rasszista vagy politika” üzenetet rárakni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség azt állította, hogy az UEFA és a labdarúgásban felbukkanó diszkrimináció ellen küzdő FARE (Football Against Racism in Europe) elfogadta érvelésüket, miszerint „a Nagy-Magyarország-jelkép és az árpádsávos zászló stadionokban való megjelenései önmagában nem minősülnek rasszista magatartásnak.”

Az UEFA azonban előbb a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) cáfolta a hírt, mondván, „az UEFA nem engedélyezte és nem fogja engedélyezni a Magyar Labdarúgó-szövetség által említett szimbólumok használatát az európai mérkőzéseken”, majd az Euronews romániai szerkesztőségének is megerősítette álláspontját.

„A félreértések elkerülése végett, az UEFA soha nem hagyta jóvá az ilyen zászlók vagy transzparensek használatát, az ilyen transzparensek jelenléte fegyelmi következményekkel járhat. Erről a Magyar Labdarúgó Szövetséget megfelelően tájékoztatták, és azt is tanácsolták, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak elkerülésére, hogy ezek a transzparensek megjelenjenek az UEFA-mérkőzéseken” – írta az UEFA az Euronews megkeresésére.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség hibát követett el a bejelentéssel, mivel ezen szimbólumok megjelenítése megszegi az UEFA Fegyelmi Szabályzatában foglaltakat (provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek), ezért a FRF adott esetben biztosan jelezni fogja a fegyelmi bizottságnak” – írta a román szövetség a nekik küldött, hasonló tartalmú válaszra reagálva.

Az MLSZ álláspontjával ellentétben tehát az Európai Labdarúgó Szövetség már magát a nagy-magyarországos zászlót is tiltja, nem csupán azt, ha rasszista vagy más politikai üzenet van rajta.

Magyar szurkolók a tavaly júniusi olasz-magyar mérkőzésen Cesenában   (Fotó: MTI/Illyés Tibor)