Húsz évvel ezelőtt ezen a héten az Egyesült Államok megtámadta Irakot az ENSZ felhatalmazása nélkül. „Az Irak elleni agresszió hazugsággal kezdődött”– írja a Luxemburger Wort, utalva az akkori jobboldali washingtoni kormány indoklására, miszerint a bagdadi rezsim állítólag tömegpusztító fegyverek próbált előállítani. Manapság viszont az Ukrajna elleni orosz agresszió uralja a nemzetközi közbeszédet, ennek az árnyékában került sor Hszi Csin-ping kínai pártelnök és államfő háromnapos moszkvai látogatására. Hatalmas tüntetések közepette életbe lépett a francia nyugdíjreform – átlapoztuk a világsajtót Londontól Párizson át Moszkváig, valamint Oslótól Koppenhágán át Salzburgig.

Bush–Cheney kontra Szaddám

A Luxemburger Wort című katolikus napilap a húsz évvel ezelőtti háborúra emlékezik:

„Jogilag George W. Bush exelnök ezt mindeddig ép bőrrel megúszta, bár a Republikánus Párt nagy árat fizetett érte. Donald Trump és izolacionista Make America Great Again [Úra naggyá tenni Amerikát] nevű mozgalmának a felemelkedése elképzelhetetlen lett volna a neokonzervatívok kudarca nélkül. Az iraki háború az USA-ban is szította az ellentmondásokat, és utólag visszatekintve az a háború a szabályokon alapuló világrend végét jelentette. Az invázió táptalajnak bizonyult az új terrorszervezetek, például az Iszlám Állam megjelenéséhez, és megerősítette a radikális erőket Iránban.”

A londoni Times című konzervatív napilap bolondságnak és teljes katasztrófának tekinti a háborút:

„Ebben a háborúban 200 000 iraki civil, 4600 amerikai katona és 179 brit katona vesztette életét. Az Egyesült Államok pedig körülbelül kétezer milliárd dollárt költött rá.”

Hszi Csin-ping moszkvai látogatása

Az orosz–ukrán háború kellős közepén a kínai államfő Moszkvába utazott. A Salzburger Nachrichten című keresztény-liberális konzervatív napilap az egyenlőtlen partnerségre utal:

„Peking még nem ítélte el Ukrajna orosz invázióját. Még nem. A tizenkét pontos kínai terv kimondja: »A nemzetközi jogot, beleértve az ENSZ Alapokmányának alapelveit is, szigorúan be kell tartani. Minden állam függetlenségét és területi integritását meg kell őrizni.« Mivel az ENSZ Alapokmánya tiltja az agresszív háborúkat, ez minden bizonnyal a Kremlnek szóló üzenetként értelmezhető. Hszi alapvető iránya egyértelmű: Kínának vezető világhatalommá kell válnia és ezáltal fő riválisa, az USA elé kell lépnie. És pontosan erre van szüksége Oroszországnak. Egy legyengült Putyin, mint junior partner, nem lenne alkalmas Pekingnek. Ha így nézzük, egy tárgyaláson alapuló megoldás Ukrajnáról nem lenne alkalmatlan Hszi számára.”

Az oslói Verdens Gang című független napilap így vélekedik:

„Hszi kínai elnök 12 pontos béketervvel megy Moszkvába, de ha valóban   hatékonyan akarna hozzájárulni az ukrajnai békéhez, akkor egyetlen pont is elég lenne: követelnie kellene Putyintól, hogy vonja ki az orosz csapatokat a megszállt ukrán területekről. Ezenkívül Hszinek mindkét féllel beszélnie kell, ha igazi békeközvetítő akar lenni.”

A moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta című, az orosz kormánnyal szemben kritikus napilap tele van dicsérettel:

„Ez a látogatás sok tekintetben prömiernek számít. Ez Hszi Csin-ping első látogatása Oroszországban a koronavírus-járvány kitörése, és első személyes kapcsolata Putyinnal az orosz különleges hadművelet kezdete óta. És van még egy fontos dolog: Hszi akkor érkezik Oroszországba, amikor Peking éppen az első, kétségtelenül sikeres békefenntartó tapasztalatait szerezte: Kína közvetítésével a két régi rivális, Szaúd-Arábia és Irán megállapodott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról.”

A londoni Times című konzervatív napilap Hszi Csin-ping kínai elnök háromnapos moszkvai látogatását a két ország közötti kölcsönös függőségnek tekinti:

„A nyugati szankciók által meggyengített Oroszországnak szüksége van Kínára, mint energiaexportjának értékesítési piacára, továbbá a fogyasztási cikkek és technológiák, például a számítógépekhez szükséges chipek szállítójára. Kína számára a partnerség a hozzáférést jelenti az olcsó gázhoz, a katonai technológiához és egy szövetségest az Egyesült Államokkal folytatott hosszú távú stratégiai versenyében. Ez a látogatás kihívást jelent a Nyugatnak, amely eddig megpróbálta elszigetelni Putyint, és Oroszországot szélhámos államként ábrázolta. Mivel Hszi nem akar osztozni Putyinnal ebben a pária státusban, másrészt nem akar résztvenni az USA-val és az Európai Unióval vívott szankciós háborúban, óvatosan igyekszik béketeremtőként feltüntetni magát.”

A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap biztos az alábbiakban:

„Hszi Csin-ping moszkvai jelenléte egyértelmű jelzés nemcsak a Nyugat, hanem az orosz elit számára is, hogy Putyinnak egy megbízható támogatója van. Peking nem engedheti meg az oroszországi rezsim bukását, és még kevésbé engedheti meg, hogy ott elkezdődjön az ország demokratizálódási folyamata. A kínaiak tisztában vannak azzal, hogy ebben az esetben egyedül maradnának a Nyugattal szemben, és elveszítenék egyetlen szövetségesüket az ENSZ Biztonsági Tanácsában és az atomfegyverekkel rendelkező államok klubjában.”

A Credit Suisse vége

A nehézségekkel küzdő svájci Credit Suisse bankot versenytársa, az UBS vette át. „Egy zombi eltűnt, de megszületett egy szörnyeteg ” – írja erről a Neue Zürcher Zeitung:

„Szörnyeteg, mert az új bank mérlegösszege majdnem kétszer akkora lesz, mint Svájc gazdasági teljesítménye. Az új UBS ezért határozottan túl nagy ahhoz, hogy alámerüljön – tehát a »túl nagy bank a kudarccal szemben« teljes erejével ellenáll. A bankfelügyeletek és a jegybankok még a múlt héten magabiztosan hangoztatták, hogy a jelenlegi turbulencia nem hasonlítható a 2008-ban történtekhez, hiszen a bankok manapság sokkal robusztusabbak, mint akkoriban voltak. Ez most céltudatos optimizmusnak bizonyul, ha hiszünk az érintettek magyarázatainak. Ez a március 19-e fekete nap a pénzügyi központ, a Credit Suisse sok alkalmazottja számára, és a piacgazdaságba vetett bizalom szempontjából is.”

A zürichi Tages-Anzeiger című közép-baloldali napilap így fogalmaz dióhéjban az esetről:

„Svájc, mint stabil pénzügyi központ mintaképe, maradandó károsodást szenvedett a Credit Suisse megszűnése következtében. Hogyan kell mégis bizakodónak lenni egy ilyen helyzetben?”

A londoni Telegraph című, 1855-ben alapított, konzervatív napilap a pénzügyi piacok és a nagy bankok helyzetét vizsgálja:

„Amikor Svájcban az egyik tiszteletreméltó bank – a pénzügyi érték szinonimájaként – az összeomlás szélén billeg, nem csoda, hogy a világ többi része visszatartja a lélegzetét. Mindössze 14 év telt el azóta, hogy a jelzáloghitel-válság az összeomlás szélére sodorta a globális bankrendszert. […] A bankok ki voltak téve a kötvényértékek zuhanásának, amelyeket általában biztonságosnak tekintettek, de valójában kevésbé voltak biztonságosak, mivel a központi bankok gyors kamatemeléssel próbálták leküzdeni az inflációt. Akinek bankban van elhelyezett pénze, azt mondják, ne essen pánikba. De a rohamot a bankokra a racionális gondolkodás okozza. A kormányoknak erős és ellenőrizhető biztosítékokat kell nyújtaniuk arra vonatkozóan, hogy kézben tartják a helyzetet.”

Elfogadták a francia nyugdíjreformot

A párizsi Libération című, Jean-Paul Sartre és Serge July által alapított közép-baloldali napilap így ír a franciaországi nyugdíjreform vitájáról:

„A nyugdíjreformot elfogadták ugyan, de ennek Emmanuel Macron és Élisabeth Borne nem örülhet. Két hónapon keresztül azt bizonyították, hogy amatőrök, mert rosszul védtek meg egy silány projektumot. Ezenkívül feleslegesen gyengítették a parlamentet, ami korábban ritkán fordult elő. Ennél fontosabb lett volna a parlament hírnevének javítása. De ők az ellenkezőjét érték el.”

Az ugyancsak párizsi Figaro című liberális-konzervatív napilap úgy látja, hogy  Macron elnök dilemmában van:

„Békítsen vagy reformáljon? Macron be akarja bizonyítani, hogy nem veszítette el reformorientált ambícióját. De tud-e még egyáltalán reformokat hozni? Már nincs meg a támogatottsága ahhoz, hogy nehéz reformokat hajtson végre az iskolákra, a kórházakra vagy a munkahelyekre vonatkozólag. Éppen ellenkezőleg: ezekrbenmég kevesebb szövetségese van, mint korábban. A kérdés tehát nem az, hogy »mit akar tenni«, hanem hogy »mit tud megtenni«.

A franciaországi nyugdíjreformmal kapcsolatos parlamenti bizalmatlansági szavazás nem volt sikeres, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Franciaország hétfőn elkerülte a kormány bukását. Az Országgyűlés bizalmi szavazásán nem sikerült elérni az ehhez szükséges 287 szavazatot. 278 parlamenti képviselő szavazott bizalmatlanságot a kormánynak. A jobboldali republikánus frakcióvezető, Olivier Marleix elutasította a kormány megbuktatását. A probléma szerinte nem a nyugdíjreform, hanem »Macron elnök nárcisztikus hivatalvezetése«. A republikánus szavazatok voltak a döntőek. A nyugdíjreform, amely 62-ről 64 évre emelte a minimális nyugdíjkorhatárt így hivatalosan is életbe lép. A heves vita során Elisabeth Borne miniszterelnök bírálta a szélsőbaloldal által »kirobbantott erőszakot«. A költségvetési bizottság elnökét, a baloldali LFI-s [La France Insoumise azaz Engedetlen Franciaország] Eric Cocquerelt azzal gyanúsítják, hogy egy tüntetésen arcon ütött egy rendőrt. Az ellenzék bejelentette, hogy az Alkotmánytanácshoz fordul. Marine Le Pen Rassemblement National [Nemzeti Tömörülés] pártja a Nemzetgyűlés feloszlatását kérte. Charles de Courson liberális képviselő az alkotmány elárulásával vádolta a kormányt.”

A koppenhágai Politiken című liberális napilap így kommentálja a francia nyugdíjreformot:

„A műtét sikeres volt, a beteg azonban meghalt. Franciaországban persze nem drasztikus a helyzet, de majdnem az. Macron elnök a parlamentet megkerülve juttatta érvényre a nyugdíjreformját, és elvileg igaza van. Tarthatatlan, hogy a franciák 62 évesen menjenek nyugdíjba, amikor a várható élettartam körülbelül 82 év. De rossz út egy ilyen vitatott döntés meghozatala parlamenti szavazás nélkül. Még ha az alkotmány biztosítja is ezt a lehetőséget, ennek antidemokratikus illata van. A lakosság túlnyomó többsége nemcsak a nyugdíjreform ellen van, hanem ezt az eljárásmódot is ellenzi.”

Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)