Szerbiában is tilos lesz ezentúl elektronikus cigarettát árusítani kiskorúaknak. A Bel-és Külgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy megkezdik annak a fogyasztóvédelmi törvény módosításának kidolgozását, amely korlátozná azt, hogy kinek adható el az elektronikus cigaretta, valamint az egyéb nikotintartalmú termékek. A törvényjavaslat különösen a kiskorúak számára történő értékesítés tilalmával kapcsolatos részt emeli ki.

Korábban bejelentették, hogy minden zárt közterületen, cégben és vendéglátóhelyen betiltják az elektronikus cigarettát, amit a zárt térben történő dohányzás tilalmáról szóló törvény új tervezete is előír. Dr. Danica Grujičić egészségügyi miniszter a szigorú szankciók mellett áll a dohányzás betiltásával kapcsolatban, a zárt térben való dohányzás teljes tilalmát szeretné bevezettetni.

Amint azt az Egészségügyi Minisztérium később megerősítette, nem csak a fedett terekben lehet tilos majd a dohányzás, hanem a városok frekventáltabb részei is szerepelhetnek a törvényben, mint a buszmegállók, játszóterek, sportrendezvények- emelte ki az n1.