A University College London tudósai szerint a daganatos megbetegedések olyan mértékben képesek a változásra, és betegenként annyira eltérőek, hogy kár egy univerzális gyógymódra várni. Bár régóta dolgoznak a tudósok azon, hogy sikerüljön áttörést elérni, és vannak bíztató eredmények, azonban egy nemrég közölt tanulmány szerint nincs sok okunk örülni.

A kutatás során a tudósok hét, összesen kilenc éven át végzett tanulmány eredményét nézték át, hogy kiderítsék, milyen lehetőségeink vannak a daganatos megbetegedések legyőzésére. Az eredmény még őket is sokkolta, ugyanis kiderült, a betegség univerzális kezelése sokkal nehezebb lehet, mint korábban gondoltuk-foglalta össze a kutatást a HVG.

A Nature-ben megjelent elemzés megállapította, hogy a tüdőrák „szinte végtelen” fejlődési potenciállal rendelkezik. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a jövőben inkább a megelőzésre kellene koncentrálni, hogy a betegség ne is alakuljon ki.

A szakemberek szerint a rák annyira egyedi minden egyes betegnél és ráktípusnál, hogy szinte lehetetlen mindet megcélozni egyetlen kezeléssel. Vannak olyan daganatok, amelyek hasonlóságot mutatnak egymással, és van közös gyenge pontjuk, ám ami a gyógykezelések közül ami az egyiknél működik, az a másiknál már nem. A túlélési esély folyamatosan növekszik, tökéletes gyógymód valószínűleg sosem készülhet

– összegez az IFLScience. A TracerX nevű új elemzés összesen 421 beteg 126 nem kissejtes tüdőrákos daganatát követte nyomon kilenc éven keresztül, miközben azok fejlődtek és növekedtek. A szövetekből mintát vettek, és azt is figyelték, hogyan terjed el a rák a szervezetben. Ilyen mértékű vizsgálat korábban még nem készült.

Kiderült, hogy a rákos sejtek a tumor fejlődésének korai szakaszában terjedtek el a szervezetben. Ez kulcsfontosságú lehet abban, hogy megakadályozzák az áttétek képződését.Ezután azt vizsgálták, hogy a műtéti eltávolítás után milyen rákos megbetegedések fordultak elő a legnagyobb valószínűséggel. Ezek alapján arra jutottak, hogy ha a beteg vérében a tumorsejtek DNS-részleteit elemzik, akkor 200 nappal azelőtt megtalálhatják az áttétet, hogy azt a CT-vizsgálat kimutatná. Ez rendkívül sok idő a megelőző kezelések elvégzésére, és komoly esélyt adhat a betegnek a túlélésre.