Kedden kisorsolták a Szerb Kupa elődöntőjének párosítását: az egyik ágon a fennállása során először négy közé jutó Topolyai Sport Club a címvédő Crvena zvezdát fogadja a TSC Arénában, vagyis a bajnokságban az első és a második helyen álló együttes vív meg, míg a másik ágon a Szerb Szuperliga harmadik helyezettje, a Čukarički Újvidékre látogat, ahol a Vojvodina ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást.

Az elődöntős mérkőzéseket május 17-én rendezik meg, a finálé pedig nyolc nappal később, május 25-én szerepel a programban.