Bizony minden férfival megesett már, hogy rövidebb vagy hosszabb ideig társ nélkül maradt, ami persze egyben azt is jelentette, hogy egyéb módokat kellett kiötölnie ahhoz, hogy csillapítsa éhségét. Ám míg a finom falatok bármikor elérhetőek, két kattintással azt rendelhetsz az otthonodba, amire csak vágysz (kínai, gyors kaja, magyaros étel vagy akár pizza), addig a másfajta étvágyat kicsit nehezebb dió elintézni.

Természetesen léteznek erre is különféle módozatok, a bal kéztől a jobb kézig, ám mégiscsak arra vágyik minden férfi, hogy valódi nőhöz jusson, vagy legalább megközelítőleg valódihoz. Mai cikkünk egy nagyszerű megoldást kínál azoknak, akiknek nem áll rendelkezésére állandó partner!

Fő a biztonság!

Az állandó partner egyik előnye többek között az, hogy nem kell tartani semmiféle nemi betegségtől, ami viszont az alkalmi partnerek esetében sajnos mindig benne van a pakliban! Ettől a feletted lógó pallostól szabadulsz meg, ha azt mondod: “A vágyaim most inkább biztonságosan elégítem ki”.

Mert hogy erre is van mód, méghozzá a Vágyaim.hu férfiaknak szánt játékszerei között is megtalálható guminővel. Mielőtt a fejedet fognád, inkább nézd végig a kínálatot. Meg fogsz lepődni, milyen nagyszerű minőségű, élethű darabokat fogsz ott találni, amiket teljes biztonsággal tudsz majd használni.

Sőt, nem csupán a biztonság az egyetlen előny, hiszen persze, hogy nem kapsz el tőle semmit (feltéve, hogy alaposan eltisztítod használat után), sőt a nem kívánt utódoktól sem kell tartani. Ezen túl viszont hatalmas érték az is, hogy gyakorlatilag bármilyen pózt kipróbálhatsz vele, és még csak az engedélyét sem kell kérned.

Jogosan merül fel benned a kérdés, hogy mégis mit lehet egy valósághű szexbabával megcsinálni, ezért most össze is szedtük a lehetséges pózokat.

Ezeket mindenképpen próbáld ki!

Mutatjuk is, melyek a vásárlók által leginkább preferált pozitúrák!

  1. A fordított V-póz mély behatolást tesz lehetővé, és az, hogy háttal előtted meghajlik a partnered, meglehetősen domináns helyzetet teremt számodra.
  2. Fáradt estéken az ollót érdemes kipróbálni, ugyanúgy mélyen be tudsz hatolni, de közben fekve maradhatsz.
  3. A bölcső pózban nincs más dolgod, mint leülni, a guminődet az öledbe venni, és máris mehet a menet.
  4. Természetesen a jó öreg orális örömszerzésről sem kell lemondanod, hiszen a Vágyaim.hu webáruházából rendelt guminőddel ez is lehetséges.

Gondoltad volna, hogy ennyiféle variáció vár rád?

Távkapcsolatban is van helye!

Persze fontos kiemelni, hogy nem csupán egyedülállók vethetik be ezt a különleges szexjátékot, hanem párkapcsolatban élők is.

Ha valamiért távol vagytok egymástól, de érzed a késztetést, mindenféle szívfájdalom nélkül kiélheted a guminődön a vágyaidat anélkül, hogy megcsalnád a párodat. Ugye, szerinted is megéri egyet a háznál tartani?