Szokatlan csend van Szabadka központjában. A városháza tövében traktorok parkolnak, semmi sem olyan, mint ahogy a mindennapokban megszokhattuk. Ötödik napja tiltakoznak a gazdák Szerbia-szerte, miközben ők is szívesebben dolgoznának a földjeiken. Azt mondják, dolgoznak, de ezzel már nem lehet takarózni, s az a baj, hogy évek óta nagyon nehéz a helyzetük.

Állj és ne mozogj!

Stefan Bastić búzát, árpát, kukoricát, szóját, paszternákot termeszt Csantavéren. Fiatal földműves, nyolcvan hektáron gazdálkodik. Azt mondja szereti, hogy a maga ura.

– Azért vagyok az utcán, mert ha nem segít az állam, ha nem történik valami változás, akkor biztosan mínuszba fogunk menni, semmilyen előrelépés nem lesz. Tavaly nagy problémák voltak a szárazság miatt, most pedig az árak fognak minket eltemetni. Megint számolgatjuk a pénzünket, csomó pénzt bele kell fektetni a búzába. Nem vagyunk mi varázslók, hogy több mint egy vagonnyi búzát termeljünk meg. Ha nem lesz negyven mázsa holdján, olyan mínuszba megyünk, hogy csak na. Négyszer permeteztem már a búzákat, holdanként több mint kétezer dinárba került, és ez csak a szer, hol van még az üzemanyag, plusz a munkadíj, azt nem is tudom soha számolni, és a gépeinket is karban kell tartani. Ősszel 90-100 dinárért vettük a vetőmagot, az alapműtrágya 150 dinár, a fejtrágyát is meg kell venni, most meg 18 dinárt akarnak adni a búzáért. Itt holdanként 50 mázsát meg kellene termelni, hogy valahogy dűlőre jussunk. Ha árendás földet művelünk, akkor végünk van. Idén hatalmas a vadkár is, amire támogatást, kártérítést nem lehet kapni. Egy szál napraforgóm nem maradt és csak a vetőmag hatvanezer dinár volt. Az időjárási körülmények kedveztek a betegségeknek és nagyon nem volt megfelelő az idő a védekezéshez. Voltak nagyon szeles napok, a szél annyira fújt, nem tudta rájuttatni a búzatáblára a permetet, aztán arra jött az egyhetes eső… Aki nem tudott védekezni, annak teljesen elviheti a termést.

A gazdák azt mondják, a kiadásaik esetében a saját munkájukat nem is számolják. A tavaszi vetéseknél mindenki arra számított, hogy majd érkeznek a támogatások, de persze nem küldték, a mai napig húzza-halogatja az állam a kifizetést.

–  Adtak szubvenciós (támogatott) hitelt, ami nem kamatmentes, csak csökkentett kamattal jár, de a gazdák rá voltak kényszerítve, hogy éljenek vele, hogy be tudják vetni a földjeiket. Közben a szubvenciót nem küldték, mindenki eladósodott. Ez így nem segítség, mondja a csantavéri gazda.

A szavazatunk kell, most meg kerülnek minket, mint a leprásokat

Toldi László szintén Csantavéren termel, búzát, árpát, napraforgót, kukoricát, ötven hektáron.

– Fennmaradni a legnagyobb kihívás, ilyen árak mellett nem fog sikerülni. Vagy lakatot teszünk  a gazdaságra, vagy eladjuk. Ez egy bűvös kör, amíg ez a vezetőség lesz, biztosan nem fog változni. Ilyen Európában sehol sincs, hogy egy ingatlanra két adót fizetünk – egyet a vagyonadó, egyet pedig a vízlecsapolás formájában. Véleményem szerint ettől nagyobb összefogásra lenne szükség. Hogy nem látják a többiek, hogy mekkora bajban vagyunk? Vagy félnek. Amikor szavazásra kerül a sor, minden politikus ott van, most, amikor bajunk van, legalább kijönnének megkérdezni, hogy vagyunk, Kerülnek minket, mint a leprásokat, de azért a szavazatom kellett? Tizenöt éve ígérgetik, hogy megoldják a biztosítást, de nem került rá sor. Annak idején Fremond Árpád tett ígéretet, de semmi sem történt. Nagyot csalódok a magyarokban, napi szinten. Itt, ahol nagy termőföldek vannak, nem tudunk összefogni – mondja elkeseredetten Toldi. Hozzáteszi, ígéretet kaptak, hogy a vetéskor már a számlán lesz a pénz, de ő még mindig nem kapta meg.

– A napraforgómat harmadszor ültetem újra, az államtól pénzt még nem kaptam, de az adó, no, az jön… Nem lett volna gond, ha tíz évig jól éltünk volna, de akkor is csak túléltünk…

Racionalizálni kell a termelést

A kelebiai Szabó Cibolya Dániel fejősteheneket tart, mellette búza- és kukoricatermesztéssel foglalkozik.

– Ami terem, azt be is etetjük, a marhaállomány 30-35 darabból áll. Ha nem változik a helyzet, akkor az ember majd kiadja a földeket, eladja a teheneket és elmegy Németországba targoncázni vagy mosogatni – mondja csalódottan Szabó Cibolya.

Mintegy 300 liter tejet adnak át.

– Nekünk nem volt gond a aflatoxinnal, prémiummal együtt inkább a 70 dinár alatt kapunk a tejért, abból meg nem nagyon lehet betakarózni, ilyen üzemanyagárak mellett, az újravetéssel. A határzónában elszaporodtak a vadak, katasztrófa, amit a vaddisznók művelnek termésidőszakban, nálunk vadkárra meg semmit sem lehet kapni – mondja a kelebiai gazda.

A gazda szerint racionalizálni kellene a termelést is, hogy ott, ahol van lehetőség az öntözésre, vízigényes kultúrákat termesszenek, ott pedig, ahol erre nincs lehetőség, gyümölcsfákat, szőlőt kell ültetni.

Közben a csantavéri Kovács Bálinték kénytelenek kiönteni a tejet, mert most egy hétig nem veszik át tőlük az aflatoxin miatt. Azt mondja, ők csak az ígérgetést hallgatják évek óta, semmi más nem történik.

A gazdák csalódottak. Azt mondják legfőképpen azért, mert dolgoznak, de nem tudnak egyről a kettőre jutni. Sokan közülük fiatalok, akik úgy döntöttek, itt maradnak. De hogy meddig tartanak ki? Mikor fogy el a türelmük? S az állam megvárja-e?