A világsajtót bejárta a koszovói zavargások híre. Sánchez spanyol miniszterelnök pártja nagyot bukott a regionális választásokon, noha a spanyol gazdaság sokkal jobban áll, mint akár a magyar, akár a szerb. Erdoğan megnyerte a török elnökválasztás második fordulóját, és így továbbra is hivatalban marad. – Átlapoztuk a nemzetközi sajtót Oslótól Madridig és Londontól Isztambulig.

Erdoğan  marad, ami nem is meglepetés

Az isztambuli ​​Cumhuriyet című kemalista baloldali napilap ezt írja Erdoğan újraválasztásáról:

„Végül az »egyszemélyes rezsim« nyert álhíreivel. Erdoğan a külföldet okolta a magas hagymaárakért, és az emberek hittek neki. A török ​​nép olyan vezetőt akar, aki bátorítja őket, még akkor is, ha minden, amit mond, hazugságon alapul. Most azonban egy nagy próbatétel vár Erdoğanra, hisz ilyen a mai helyzet: csődbe ment gazdaság, üres kassza, devizahiány van és a kormány folyamatosan pénzt nyomtat. Egyetlen reménye a turizmusból származó bevétel. Ha nem sikerül hosszú távon stabilizálnia a gazdasági helyzetet, Erdoğan kudarcot fog vallani.”

A szintén isztambuli Sabah című konzervatív, euroszkeptikus, a kormányhoz közel álló napilap azonban már-már eufórikus:

„Miután Erdoğan 1994-ben Isztambul polgármestere lett, 16 választást nyert egymás után, beleértve a népszavazásokat is. Most újabb öt évre biztosította a választók mandátumát. Törökországban még soha senkinek nem volt ekkora politikai sikere, ez hát rekordnak számít. De a világpolitikában sincs semmi ezzel összehasonlítható. Az a tény, hogy a világ minden tájáról vezető politikusok gratuláltak neki a győzelméhez, azt jelenti, hogy Erdoğan mára nemzetközi szereplővé vált, hívei pedig szeretik őt, ahogy az számos fővárosban az ünnepségeken is látható volt. Ismét megfigyelhető, milyen élénk és erős a demokrácia Törökországban. Csak gratulálni lehet Erdoğan  elnöknek ehhez a sikerhez.”

A svájci Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap a következő véleményen van:

„Törökországnak volt választási lehetősége, és így döntött: olyan elnököt akar, aki legitimitásra használja az urnát, de egyébként autokrataként kormányoz. A nép olyan elnököt akar, aki a nemzet akaratára hivatkozik, de megengedi, hogy bárkit, aki kritizálni meri, terroristaként pereljenek. Egy olyan elnököt akar tehát, aki az államot saját pártja tulajdonának tekinti és tetszése szerint használja fel revizionista, neooszmán álmához, egy »új Törökországhoz«. A sajtószabadság megnyirbálása, az igazságszolgáltatás átpolitizálása, a demokrácia aláaknázása – mindez nem volt ok arra, hogy a választók 52 százaléka felmutassa Erdoğannak a piros lapot.”

Ne engedj Erdoğannak, javasolja a Washington Post című közép-liberális fővárosi napilap:

„A Nyugat nem biztos, hogy képes megállítani Erdoğant a demokratikus normáktól mindinkább eltávolodó útján. Választási győzelmét nagyrészt annak köszönheti, hogy Törökország egykor élénk médiáját leverte, a politikai ellenfeleket bebörtönözte, valamint az állami intézményeket és az erőforrásokat kíméletlenül manipulálta. Az emberi jogok szörnyű helyzete kulcsfontosságú ahhoz, hogy megőrizze hatalmát. Mindazonáltal a Biden-kormányzatnak és európai szövetségeseinek továbbra is ki kell állniuk az alapvető nyugati értékek mellett, amelyeket Erdoğan lábbal tipor – még akkor is, ha szembesül azzal a ténnyel, hogy a legelismertebb nyugati intézmények védelmét élvezi.”

Sánchez nem járt sikerrel

„Pedro Sánchez miniszterelnök mindenkit meglepett az előrehozott választások bejelentésével” – írja az oslói Dagbladet című liberális napilap:

„Ennek a dátuma most július 23-a a decemberre várt dátum helyett. A döntés oka a szocialista PSOE [Partido Socialista Obrero Espanol azaz Spanyol Szocialista Munkáspárt] helyhatósági és regionális választási veresége volt, amiért Sánchez vállalni akarja a felelősséget. Az ország egyik választási kampányból egyenesen a másikba botlik. Sánchez az előrehozott választásokkal most kockázatos játékot játszik: szavazati joguk igénybevételére akarja kényszeríti a nemrég otthon maradt baloldali szavazókat, ha meg akarják akadályozni, hogy a PP [Partido Popular azaz a Néppárt] az ultrajobboldali Voxszal alakítson kormányt. A saját pártjának pedig nem ad időt arra, hogy mindent helyre tegyen.”

A madridi El Mundo című közép-jobboldali napilap szerint:

„Az előrehozott parlamenti választás minden más lehet, csak nem felelősségteljes. Sánchez miniszterelnök inkább a frontra menekül. A PSOE összeomlása után meg akarja akadályozni a felkelést saját pártjában, és ezzel a saját bőrét akarja menteni. Sánchez taktikai játéka azonban gyengíti a nemzetet az Európai Unióval szemben, mert Spanyolország a választási kampány közepébe kerül, amikor július 1-én átveszi az EU Tanács elnöki tisztségét.”

Zavargások Koszovóban

Zavargások törtek ki Koszovó északi részén, ahol a lakosság többsége szerb. A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap ezt írja:

„A militáns szerb aktivisták erőszakos kitörése a NATO védelmi erői ellen Koszovóban, örvendetes lehetőség Aleksandar Vučić szerb elnök számára, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy hazájában tízezrek követelik lemondását, azzal vádolva autokratikus politikáját, hogy a médiában elhangzott gyűlöletbeszédét és a szervezett bűnözés támogatóit az erőszak légkörének elősegítésére használja fel. Vučić jól tudja, hogyan kell zsarolni a Nyugatot, mert bármikor fenyegethet erőszakkal Koszovóban. Ezért az EU, Vučić magyarországi barátja, Orbán Viktor, segítségével sok pénzzel és baráti szavakkal nyugtatja a balkáni mottó szerint: mindenekelőtt a falka legerősebb kutyáját etesd, mert ezáltal garantálod, hogy ő fogja irányítani a többieket. A megbékélési politika azonban eddig teljesen sikertelen volt Koszovóban.”

A stockholmi Dagens Nyheter című bulvárlap erre mutat rá:

„Az EU-nak van egy ütőkártyája a konfliktusban: Koszovó és Szerbia is az Európai Unió tagja akar lenni. De egyiket sem fogadják be, amíg nem hajlandó civil módon viselkedni a másikkal szemben. Koszovónak csak az EU-val van kapcsolata. És még ha sok szerb érez is szláv rokonságot Oroszországgal, Belgrádnak semmiféle gazdasági vagy politikai haszna nem származik egy Moszkvával való szövetségből. Az EU-nak ki kell tartania. Egy napon az örök ellenfeleket is utolérheti a valóság.”

Dróntámadások Moszkva ellen

A varsói Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel bal-liberális napilap jelentése:

„Három, robbanóanyagot szállító drón zuhant le tegnap az orosz főváros délnyugati részén – Moszkva egyik jó negyedében. De valószínűleg nem lesznek radikális reakciók ez ellen, mert a kormány a helyzet csillapításában érdekelt. A média már kapott utasításokat annak hangsúlyozására, hogy a »legjobb légvédelem« tökéletesen működik, az ellenség nem érte el céljait, áldozatok alapvetően nincsenek, a város lakói nyugodtan alhatnak. Elrendelték, hogy ne hivatkozzanak olyan forrásokra, amelyek arra utalnak, hogy a nagyméretű drónok több mint 500 kilométert repültek észrevétlenül orosz terület felett és több kiló robbanóanyagot szállítottak. Ezért nem valószínű, hogy Putyin a Moszkvát ért dróncsapásokat hazafias katonai hisztéria szítására használja majd, ahogy ezt tette a moszkvai lakóházakat ért 1999 őszi terrortámadásokkal.”

A londoni Daily Telegraph című konzervatív napilap figyelmeztet:

„Az az elképzelés, hogy a Moszkva elleni ukrán támadások illegitimek, egyszerűen bizarr. Kijev nap mint nap ki van téve az orosz barbárságnak. Moszkvában most sokan azon fognak csodálkozni, mennyire lehet erős Putyin, ha még a dróntámadásoktól sem tudja megvédeni a fővárost. Az elit talán most vette észre először, milyen súlyos háborút kell elviselnie. A zsarnokok ritkán maradnak sokáig hatalmon, amikor sikerük lángja lassan kialszik. Nincs nagyobb jelképe Putyin kudarcának, mint a füst az égen Moszkva felett.”

Orbán Viktor 60 éves

Orbán Viktor 2010 óta ül nyeregben Budapesten, látszólag elmozdíthatatlanul. De libikókapolitikája egyre veszélyesebbé válik az európai háború idején, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Orbán Viktorról egy életrajzíró, aki rajongójából lett kritikusa, a Fidesz egyik balatoni találkozóján egy focimeccsről szóló réges-régi anekdotát terjesztett. Orbán csapata vesztésre állt, írta, és hiába kezdett sötétedni, és bár társai veszítettek kedvükből, Orbán nem hagyta, hogy abbahagyják a játékot, amíg meg nem született az egyenlítés és utána a győztes gól. Lehet, hogy a történelem egy kicsit túlságosan passzol a politikai metaforához, de ez így van: Orbán a vereséget (így volt ez a 2002-es és a 2006-os választásokon) katasztrófának tartja. 2010 óta kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormányfőként gyakran a maga javára manipulálta a demokratikus játékszabályokat. De hűséges követőit is teljesen a hatalmában tartja és a barátság szellemét ápolja velük. Orbán szerény körülmények között, egy nyugat-magyarországi faluban nőtt fel, és miután Budapesten joghallgató volt, sikerült felmásznia a ranglétrán. Híres 1989-es beszédével ugrott a politikai színpadra, amelyben retorikusan hazaküldte az »oroszokat«. A Fidesz ifjúsági pártot a liberálistól a nemzeti-konzervatív spektrumig vezette. 1998-ban lett először négy évre miniszterelnök. 2010 óta elmozdíthatatlanul ül a nyeregben. Szembeszáll a külső ellenfelekkel, az »EU-val«, Soros Györggyel, a nemzetközi liberálisokkal, és az elégedettlen lakosság figyelmét a korrupcióval és az inflációval kapcsolatban a külvilág felé tereli. Így Orbán a nemzetközi hatalmi központok között próbál hintázni – ami európai háborús időkben egyre veszélyesebb. Szerdán [volt] 60 éves.”

Hatvanéves lett Orbán Viktor, aki Magyarországon megvalósította azt, ami ellen szabadságharcosként még küzdött, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„A hatalom hajlamos korrumpálni, az abszolút hatalom pedig abszolút korrumpál – ma ünnepli 60. születésnapját az actoni maxima talán leghűségesebb követője, Orbán Viktor, a harmadik magyar köztársaság negyedik (1998. július 6. – 2002. május 27), majd 2010 május 29-től nyolcadik miniszterelnöke. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja. A Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án elmondott beszéde tette ismertté úgy is, hogy elsőként nem ő, hanem március 15-én az ellenzék nevében Cserhalmi György követelte először a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. 1993 és 2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990 és 1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke, 2021-től a Centrista Demokrata Internacionálé alelnökeinek egyike. És még mindig sokáig maradni akar.”

Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)