Idegeskedés, görcsök, tenyérizzadás – mind olyan jelek, amelyek a legtöbb járműtulajdonosra jellemzőek, akik éppen műszaki vizsgára viszik az autójukat, és mindez azért, mert az Építésügyi, Közlekedésügyi és Infrastrukturális Minisztérium még mindig nem tette le az asztalra a járművekről szóló törvényt, s az illetékesek emiatt kénytelenek a Motoros járművek felosztásáról és a műszaki feltételekről szóló, megannyi logikátlanságot tartalmazó szabályzatot alkalmazni.

Az említett szabályzat – ami már abban is különleges, hogy az Európai Unió országaiban nincs is ilyen dokumentum – 41. cikkelye szerint csak azokat a járműveket minősíthetik majd a vizsgáztatók közlekedésre alkalmasnak, amelyeknél a féktárcsa hullámosodása (tárcsaütésnek vagy fékdobovalitásnak nevezzük az egy keréknél egy körülfordulás alatt mért fékerő-ingadozást) nem haladja meg a 20 százalékot. Amennyiben ez a szám húsz felett lesz, akkor az autó nem mehet át a műszaki vizsgán.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Kör 2023. június 8-ai számában olvasható.

A lap további tartalmáról a kép alatt:

Segítsünk a Lajkának!
A zentai állatmentőknek költözniük kell az eddigi menhelyükről, adományokból tudnának új telket vásárolni a kutyák ideiglenes elhelyezésére – Fehér Rózsa riportja

Össznépi rosszlét
A földművesek elszántak voltak, a traktoraikkal utakat zártak le, s úgy tűnt, akár a fővárosig is eljuthatnak. Ezt azonban a hatalom nem várta meg, amit csak tudott, teljesített a gazdák követeléseiből. A gazdák május közepén vonultak az utcára, párhuzamosan pedig már zajlott a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű megmozdulás Belgrádban. Utóbbi még mindig tart, s hétről hétre tömegesebb, erről tanúskodnak a fényképek. A legutóbbi tüntetésen néhányan már felszólaltak: volt köztük bányász, gimnazista, ismert humorista és színész. – Tómó Margaréta vezércikke

A szabadkai Pelivannak története van
A nyári városi séta nem múlhat el anélkül, hogy ne térnénk be egy fagyira a Pelivanba. Nem csak mi, nagyon sok szabadkai család van ezzel így, még akkor is, ha már nem itt élik a mindennapokat, hazalátogatásukkor szinte kötelező a „pelivános” fagyi. – Tómó Margaréta riportja

Már csak ők hiányoznak
Amióta a nacionalista/soviniszta véres hőbörgések szétverték Jugoszláviát és ezen belül Bosznia és Hercegovinát, az egykor köztiszteletnek örvendett állam legszebb hegyi vidékein szinte egy pillanatra sem nyugszik meg a hangulat. A muzulmán vallású bosnyákok időnként igyekeznek borsot törni elsősorban a szerbek orra alá, a horvátok pedig nem győzik hangoztatni, hogy az egykori szocialista (önigazgatású!) köztársaság északi része őket illeti. – Both Mihály írása

A fővárosi séta
Nyilván azt is analizálni kell, hogy a tiltakozó tömeget miért nevezi a jelenlegi rezsim hiénáknak, dögkeselyűknek, alkoholistáknak, kábítószert élvezőknek. Miért sértegetik és szidalmazzák a parlamentben az ellenzéki képviselőket a hatalmi párti honatyák és néhány honanya is? Esetenként a kocsmai viták és veszekedések színvonalát sem éri el ugyanis az a szókincs, amit a (néhai) Tisztelt Házból hallunk az állami tévéadók közvetítése révén, ami, ugyebár, méltatlan, szégyenletes, hiszen az ellenzéki padsorokban is a nép választott képviselői ülnek. – Németh János írása

HINTASZÉK: Olvasóinknak válaszolunk – Takács Magda írása

TRIANON: Gondolatok a békediktátum kapcsán – 103 évvel később – Wilhelm József cikke

OKTATÁS: Kurta-furcsa tanévzáró – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÉLET: Áldozatszerep és valóságérzékelés – Kocsányos Pálma kommentárja

A LÉLEK EREJÉVEL: A Vatikánban megkezdődtek az előkészületek a 2025-ös szentévre

KÉPHISTÓRIÁK: Nonszenszszakadtáig – Szabó Palócz Attila írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A vadkapitalizmus első áldozatai – Wilhelm József cikke

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Mladićevói kalandozások – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM: Fellinger Károly versei

ELMÉLKEDÉSEK: Az Isten ostorának megfejtetlen rejtélyei – Balla Lajos cikke

NEM A GÓLYA HOZZA: Vakációóóóóó! Hurrá???

EGÉSZSÉGÜNK: Mi okozhat agyi ödémát?

HOROGRA AKADVA: Célpontok lennénk? – Huzsvár József cikke

SPORT: Az olimpiai bajnok is tüntet – Németh János kommentárja

KONYHA: Húsgombócok zöldséggel

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Lapszemle