Amint arról már írtunk, Bratislav Gašić belügyminiszter leváltásáról vitázik a szerb képviselőház, az ellenzéki képviselők kezdeményezésére. Az ülést eredetileg szerdára hívták össze, azonban kvórumhiány miatt azt mára napolták el.

Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportja nevében felszólalva emlékeztetett, hogy a VMSZ frakciója mindvégig jelen volt a napirendi ponttal kapcsolatos parlamenti vitán, annak ellenére, hogy mint mondta „egyes ellenzéki képviselők megpróbálták félrevezetni a nyilvánosságot, miszerint probléma van a hatalmi többségen belül és ezért a VMSZ részt sem vett a vitában”.

Pásztor részvétét fejezte ki a tömegmészárlások áldozatainak hozzátartozói felé. Mint fogalmazott, az elmúlt hetekben történt tömegmészárlások az ország békebeli történelmének legnagyobb tragédiái.

– Mi nem szeretnénk részt venni a politikai „játszmákban”, amelyeket egyes ellenzéki képviselők folytatnak, akik nem értik meg a pillanatot, és azokat a tragédiákat, amik történtek. Egy kormánytag elleni bizalmatlansági indítvány a legerősebb eszköz, amivel a képviselők rendelkeznek a parlamenti demokráciákban. Ezt az eszközt nem szokás minden nap használni. Amikor bizalmatlansági indítványt terjesztenek be egy kormány, vagy egy kormánytag ellen, akkor annak megalapozottnak kell lennie. Az ellenzék annyi aláírást gyűjtött össze, ahány képviselővel jelenleg rendelkezik, 84-et, azaz mindannyian aláírták, de nem tudni hogyan, mert kiderült, hogy amikor be kell ülni a padsorokba és a saját napirendi ponthoz kell biztosítani a határozatképességhez szükséges létszámot, akkor erre nem képesek. Arra viszont igen, hogy a hatalmi többség tagjait szólják meg, ha azok nincsenek jelen – mondta Pásztor.

A VMSZ politikusa elmondta, az ellenzéki képviselők felszólalásaiból nem tudott rájönni, hogy mit vétett a belügyminiszter, amiért leváltását követelik.

– Valami konkrétumot vártam, mert mint mondtam, a bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, amit nem használnak minden nap. Taktikai szempontból azonban egyetértek azzal, hogy önök beterjesztették a belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítványt, ugyanis az alkotmány szerint ha a kormány, vagy kormánytag elleni bizalmatlansági indítványt nem szavazza meg a parlamenti többség, akkor a beterjesztés aláírói a következő 180 napban nem adhatnak be újabb bizalmatlansági indítványt a kormány, vagy valamely kormánytag ellen – mutatott rá Pásztor Bálint, majd így folytatta:

Tisztelt ellenzéki képviselők, azt amit önök ezzel az indítvánnyal elértek – és ami nekünk, hatalmi többségnek köszönhetően kerülhetett napirendre – az az, hogy önök bebetonozták a szerb kormányt és annak minden tagját a következő, legalább 180 napra. Ez, amit önök tettek, teljes mértékben a hatalmi többség és a kormány malmára hajtja a vizet.

Pásztor kijelentését a hatalmi pártok képviselői tapssal jutalmazták.

A politikus kiemelte, a VMSZ képviselőcsoportja teljes mértékben támogatja Bratislav Gašić belügyminisztert, mint ahogyan az Ana Brnabić által irányított teljes kormányt is, ezért nem szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt.