A májusi tragédiák kapcsán (előbb egy hetedikes diák egy belgrádi általános iskolában nyolc társát és egy iskolaőrt ölt meg, majd egy nappal később Mladenovacon és környékén egy 21 éves fiú véletlenszerűen választva kilenc embert lőtt le), különösen nagy szerepet kap napjainkban az, ahogyan a tragikus eseményekkel foglalkozik a média, a közélet, a kormány. Emellett a középpontba került a gyermekek mentálhigiénés állapota is, és az, ahogyan ők reagálnak a szörnyű történésekre.
Nemrég az interneten fedeztünk fel egy webshopot, ahol mobiltelefon-tokokat árusítanak, nyugtató- és szorongás elleni gyógyszerek dobozainak a képével. A ballagási időszakban pedig a szabadkai egészségügyi középiskola egyik osztályfőnöke került a középpontba, a ballagó diákok ugyanis a késsel a kezében álló tanár képét nyomtatták a pólóikra.
Ezek a kérdések a közbeszédben is vitának adtak teret, a fő kérdés az, hogy elvicceljük-e a tragédiát, kellő komolysággal viseltetünk az elmúlt időszak eseményei felé. Erről kérdeztük Simon Róbertet, zentai pszichológust, aki a két eset kapcsán kifejtette, hogy a viccelődés az mindig egy fajta feszültség oldását jelenti.
Sokszor az emberek hajlamosak elviccelni a komolyabb dolgokat, témákat. Több dologból is viccet csinálunk, hiszen a humornak van egy feszültségoldó funkciója. A vicc által elérhető, hogy beszéljünk egyes témákról, de ne túl komolyan, ne menjünk a téma mélyére
– mondta a szakember. Mint mondta, a tanárnő késes fényképével ő is találkozott, később kiderült, hogy eredetileg tortát szeletelt az osztályfőnök. Elmondta, hogy ez a kép, ez a vicc az iskolai feszültség levezetése is lehet egyben.
Az osztályfőnök egy bizonyos formában üldözi a gyerekeket az igazolásokért, magyarázatokért, így adta magát, hogy a diákok ezen viccelődjenek. Amióta vannak diákok, azóta vannak iskolakerülők, szabályszegők, így a tanulók ezt most az orvosi igazolást kérő tanárra hegyezték ki. A telefontokokkal kapcsolatban, amelyeken a gyógyszerek dobozait jelenítik meg, erről nem tudhatom, hogy mennyire bánthatja azt, aki ezeket a gyógyszereket orvosi javallatra szedi. Máshol is látni hasonló jellegű viccet, ilyen például Magyarországon a Lesz#rom tabletta is. Egyrészt azt gondolom, hogy könnyen stigmatizálja az embert az, ha gyógyszert, főleg pszichiátriai gyógyszert kell szednie, másrészt viszont továbbra is sokan gondolják, hogy aki gyógyszert szed, szakemberhez jár, az bolond. A köznyelvben még erősen él ez a stigma, miszerint: nem vagyok én bolond, hogy segítségre legyen szükségem egy pszichológustól, pszichiátertől
– fejtette ki Simon Róbert tapasztalatait, aki kiemelte, ellenzi, hogy a tizennyolc év alatti fiatalok pszichoaktív gyógyszereket szedjenek, ugyanis ebben a korban gyakran serdülőkori krízis eredménye az állapotuk, és erre nem feltétlen szükséges a gyógyszeres kezelés. A pszichológust arról is kérdeztük, hogy a tragédia kapcsán valóban eleget foglalkoznak az intézetek a gyermekek mentális egészségével, vagy csak a bűnbakokat keresik.
A probléma az, hogy az iskolában nem foglalkoznak a tehetséges, vagy éppen problémamentes gyermekekkel, a pszichológushoz egyedül a problémás, úgynevezett rossz gyerekeket küldik. A diákok köztudatában is ez van. Ezt a szemléletet kellene sürgősen megváltoztatni. A tragédia kapcsán én is lehetőséget biztosítottam arra, hogy a fiatalok hozzám forduljanak, mégsem keresett senki.
– mondta a pszichológus. A segítségkérés pedig fontos, mint hozzátette, aki az intervenciós telefonszámot felhívja, az már segítséget kér, és nem valószínű, hogy maga ellen fordul. A tragédia kapcsán pedig kiemelte, hogy amikor bekövetkezett a tragédia a Vladimir Ribnikar Általános Iskolában, sokan azonnal agresszíven fordultak volna az elkövető és a családja felé is, és a tanárok is azonnal a kritika középpontjába kerültek, holott nem biztos, hogy a tragédia elkerülhető lett volna.
Nem biztos, hogy kiszűrhetők lettek volna azok a jelek, amelyek előrevetítik, hogy bekövetkezik majd a tragédia. A médiában sok minden napvilágot látott, többek között az is, hogy mit mondott a gyerek, valamint a családi háttér is. Valójában azonban nem tudhatjuk, hogy mennyire volt diszfunkcionális a család
– emelte ki Simon Róbert.
