Tényleg sok a viselkedészavarral rendelkező gyermek vagy a szülők és a pedagógusok túloznak? Mire tanítja a gyereket a kitűnő bizonyítvány? Hogyan tudunk jó példaképet állítani gyermekünk elé? Erről kérdeztük László Zsuzsannát, klinikai szakpszichológust, aki magatartás problémával küszködő gyerekekkel és azok szüleikkel foglalkozik viselkedés és kognitív terapeutaként.
Hogyan veheti észre a szülő, ha gyermeke nem barátkozik, és mit tehet azért, hogy ez megváltozzon?
Nehéz ezt megválaszolni, hiszen a nyári szünet mindenki számára máshogy zajlik. A tehetősebb szülők a gyereket akár egész nyáron táboroztathatják, ilyenkor, amikor végre otthon van a gyerek, nem akar kapcsolatot felvenni, hiszen örül, hogy egyáltalán otthon lehet. Az ilyen gyerekek kevés időt töltenek otthon, amiről alapvetően azt gondolnánk, hogy jó, de a gyermeknek szüksége van az otthonlétre, és arra, hogy maga legyen, unatkozzon. Aki viszont kénytelen sok időt otthon tölteni a nyári szünet alatt is, és más gyerekek nincsennek a környéken, úgy azok beszorulnak egy-egy elektromos készülék mellé. Itt fontos a szülőnek tudnia, hogy a gyermek folyamatosan a barátaival beszélget-e, esetleg mással foglalkozik. Ez egy látszat szociális élet, lógnak a telefonon, a tableton, ma pedig már tudjuk, hogy emiatt akár függőség is kialakulhat. A kisebb gyerekek szülei ki tudják deríteni, hogy kivel milyen kapcsolatot ápol a gyermek, ismerik a barátokat. Elterjedt az is, hogy esetleg a családi nyaralásra a gyereknek magukkal visznek egy társat, főleg annak a gyereknek, aki egyébként nehezen oldódik.
Az iskolaév alatt a gyerekek kimerülnek. Mi az, ami hiányzik az oktatásból, és mit tehet a szülő azért, hogy a szociális kompetenciák erősödjenek?
Rengeteg dolog hiányzik az oktatásból, úgy az iskolában, úgy a családban. Hiányzik az együttműködésre, toleranciára való tanítás, holott ez nincs magától, ezeket a készségeket tanulni kell. Nem jó hozzáállás az, hogy a gyereket jobb iskolába járatjuk, korán óvodába jár, leterheljük, és szakkörökre, foglalkozásokra visszük őket folyamatosan. A szülők jelenleg mást sem tesznek, mint cipelik a gyereket a különböző foglalkozásokra, szabadidős tevékenységekre. Azonban, amikor cipelik a gyereket, akkor annak nincs kapcsolata más gyermekekkel. Én annak a híve vagyok, hogy a gyermek járjon a legközelebbi iskolába, hiszen ekkor lehetősége nyílik arra, hogy az osztálytársaival menjen az iskolába, játszótérre, haza. A szülők izolálják a gyerekeket, játszótérre is messzebbre viszik, ahol szintén gátolva vannak abban, hogy a kortársaikkal kapcsolatot építsenek ki. Az iskolában is nehéz ez, hiszen a szünetek nem adnak erre elegendő időt, a tanórán pedig nem lehet beszélgetni. Az iskola kompetenciákra, versenyre nevel, arra, hogy ki miből a legjobb, és ki vétett hibát.
A puskázás, a súgás büntetendő, holott ez az együttműködés legelemibb formája.
Az iskolában, mint mondta, versenyhelyzet alakul ki, erre nevelik a gyermekeket. Ez milyen hatással van a gyermekre?
Természetesen rosszul érinti ez a gyereket is. Vannak egyébként erre vonatkozólag kutatások, hogy egyes munkahelyeken ki teljesít jobban, ki sikeresebb: az, aki magas intelligenciával rendelkezik, vagy az, akinek jobb szociális kompetenciái vannak. Azok, akiknek az érzelmi intelligenciája magas, érzékenyek szociálisan, magas az empátiaszintjük, kellemes velük lenni mivel figyelmesek, és kommunikálnak, általában ők jobban is teljesítenek. Ha másokkal versenyeznünk kell, ez feszültséget kelt, ráadásul az eredmény is magányos. Legyőztünk valakit, de ki áll velünk a csúcson? Csapatban azonban más sikereket elérni, közös, megosztható élmény az öröm.
A versenyhelyzet első lépése a bizonyítványok összehasonlítása, összemérése.
Ezek mind olyan dolgok, amelyeket a világ más országaiban már meghaladtak, ez ugyanis agresszióra nevel, és feszültséget kelt a gyermekben. A bizonyítvány csak azt jelenti (az én szememben) hogy a diák mennyire tudott megfelelni az iskola, valamint a tanárai elvárásainak. Ennek nincs köze ahhoz, hogy mennyire tud a gyermek együttműködni, problémát megoldani, miben jó ő valójában.Egyedül azt mutatja, hogy miben felelt meg.
A bizonyítvány nem tükrözi azt, hogy mivel foglalkozott a gyerek, mi érdekelte, mi az, amiben többet tud társainál, mit osztott meg velük, mi fejlesztette a személyiségét.
A bizonyítvány csak azt tartalmazza, azt üzeni, hogy a diák fogadjon szót, legyen engedelmes, mindenben egyformán teljesítsen, és ne tűnjön ki. Ez nem növeli az önbizalmat, csak az alázatosságot, a szorongó gyerekek pedig meg sem mernek moccanni. Ilyen helyzetben a kitűnő diákok azok, akik a legjobban szoronganak, míg azok, akik kitűnnek, nem tudnak megfelelni. Hosszú távon talán ezek a diákok jobban járnak, mert nem állnak be szorongó módon ebbe a rendszerbe. Érdekes megemlíteni, hogy szorongó diákok között pont a megfelelési kényszer miatt több a lány, míg iskolaelhagyók közül több a fiú. Ezeknek a diákoknak gyakran a szülő választ iskolát, karriert, és később szembesülnek azzal, hogy mást akarnak csinálni, ellenben azokkal, akik később kezdenek bele a továbbtanulásba, akkor, amikor már kitalálták, hogy azért valóban fontos a tanulás is.
Mi a helyzet az önbizalommal? Hagyunk teret a gyerekeknek arra, hogy kísérletezzenek, hibázzanak?
Az önbizalomhiány, önértékelési problémák már fiatalon elkezdődnek. A szülők nagy figyelmet fordítanak a gyerekekre, ami jó, törődnek velük, azonban sok esetben nem szerencsés a nagy figyelem, hiszen a gyerekeknek szabadságra is szükségük van. Jelenleg a felkeléstől a lefekvésig a gyerekek szülői felügyelet alatt állnak, kevés az az idő, amit a gyerek igazán a társakkal tudna tölteni. Ha kimennek játszóterezni, rövidebb időre, az még jó, azonban nem közlekednek maguk, nem járnak át egymáshoz a gyerekek, nem játszanak szabadon. A szülők korban sokáig várnak a gyerekvállalással, akkor vágnak bele, amikor már mindent biztosítani tudnak a gyerek számára, és mindenből a legjobbat kapja, azonban emiatt a gyerektől el is várják, hogy a legjobb legyen. Nincs arra ideje és türelme a szülőnek, hogy a gyerek hibázzon, tévedjen, elrontson dolgokat. Sürgető az élet, sok dologgal kell foglalkozni, nincs ideje a szülőnek arra, hogy megvárja, hogy a gyerek fél órán át húzza a cipőjét. Rengeteg dolgot nem hagyunk, hogy a gyerek egyedül próbálja megoldani.
Gyakran hallani, hogy rengeteg a viselkedészavaros, illetve a problémás gyermek az iskolákban. Tényleg sok van az ilyen csemetékből?
Abban az iskolarendszerben, ahol reggeltől ott kell ülni, egész nap, nem szabad semmit csinálni és unalmas dolgokat kell hallgatni, ott nem lehet jól viselkedni.
Azt gondolom, hogy ez sokaknak nagyon nehéz. Nem csak a gyerekek, de a felnőttek is akkor motiváltak, ha közben beszélgethetnek , ötletelhetnek, kitalálhatnak dolgokat. Nem hiába terjed a kooperatív oktatás, hiszen a világ is azt követeli, hogy tanuljunk meg együttműködni, és emberileg is ez az alap. Másrészt, a mozgás is fontos, nem csak testnevelés formájában, hanem szabad mozgás formájában. Az udvarokat az iskolák ritkán használják arra, hogy esetleg ott tartsanak tanórát, holott ez is sokat segít a gyerekek fejlődésében. Szabályok vannak, bent kell ülni, kényelmetlen padokban hosszú ideig szótlanul, tulajdonképpen semmit nem változott az oktatás ebből a szempontból.
Tanuljunk a gyerekünkkel a nyári szünet alatt?
A jegyek kapcsán, ha szeretnénk, hogy a gyerek tanuljon a nyáron, ezt szintén a gyerekkel kell megbeszélnünk. Nem jó az, ha mi kitalálunk neki valamit, mert azt úgyis ki fogja játszani. Amennyiben a gyerek szeretne jobb jegyeket, és tényleg szeretne tanulni, akkor érdemes olyan lehetőséget keresni, ami mindenkinek megfelel. Tanulhat ő akár elektronikus eszközön is, vagy éppen idősebbekkel. A legfontosabb azonban talán az, hogy olvasson, erre akár jutalmazással is érdemes rávenni a kicsiket. A jutalmazás nem elvetemült dolog, és bármi lehet jutalom, hiszen az bármit megér, ha olvas. Jó könyveket kell a gyerekeknek adni, hiszen a klasszikus, hagyományos irodalom ma már nem indítja be az olvasás iránti kedvet, csak elveszi azt, és ezek a könyvek egyébként is olyanoknak valóak, akik már jól olvasnak, érdeklődnek. A gyerekeknek adjunk olyan könyvet, amit nem tud letenni, és jutalmazzuk, ha halad az olvasással. Családtól, lehetőségektől függ ez, azonban itt is alkalmazkodjunk a gyermek igényeihez.
Hogyan szervezhető le úgy a nyár, hogy az a gyereknek is megfeleljen? Mit tanulhat a gyerek abból, ha hagyjuk, hogy a többi gyerekkel együtt legyen?
Szerencsés, ha összefog több szülő, és megbeszélik, hogy melyik családnál legyenek a gyerekek. Keveset használjuk azt a lehetőséget is, hogy az idősebb testvér vigyázzon a kisebb gyerekekre, ezzel nem csak zsebpénzt keres az idősebb gyerek, hanem a gyerekek is így együtt lehetnek, az idősebb gyerekek pedig több dologban is jól tudják segíteni a fiatalabbakat. Nem mindenki alkalmas erre, és nem mindenki szereti, de sokan képesek rá. Az iskolában is jobb lenne, ha a korrepetálást az idősebb diákok végeznék. Ilyenkor ugyanis a kicsik felnéznek a nagyra, jobban érzik magukat, jobban tanulnak, teljesítenek.
Jelenleg popsztárok látják el a gyerekeknél a példakép szerepét, de csak azért, mert nincs más.
Azonban, ha a kicsiket összekötjük egy nagyobb gyerekkel, úgy ő válhat a példaképpé, ami érzelmileg is sokat számít. Fontos az is, hogy a gyerek napja be legyen osztva, olyan módon, hogy arról a gyerek is tudjon dönteni. Egy felnőttnek is nehéz a napi beosztást tartani, egy gyereknek ez szintén kihívás, tanulnia kell ezt is. Ez nem büntetés, fontos, hogy együtt üljünk le a gyerekkel, és beszéljük át, hogy nagyjából mi fog történi azon a napon. Komolyan kell venni a gyerekek életét is, nem elég az, ha megmondjuk, hogy mikor mit kell csinálni.
