Az augusztus 20-ai ünnep előtt jó anyaországi szokás szerint (már majdnem leírtam: boldog-boldogtalannak) azoknak, akik kiérdemelték, de azoknak is, akiket valaki érdemesnek tart, most is megtörtént a kitüntetések osztogatása. Meg is jelent a hatalmon levők által a legfontosabb (nyomtatott és internetes) délvidéki/vajdasági közmédiában a fényképes melléklettel ellátott tudósítás egy igencsak semmitmondó főcímmel – Vajdaságiak a díjazottak között – ellátva.
Ebből a dicshimnuszokhoz méltó frázisokkal teletűzdelt írásból megtudhatja a „nagyérdemű”, kik kaptak a vidékünkről Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat (a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület, a magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület és a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület), de ki kell emelni a díjátadó „főkeresztény” miniszterelnök-helyettes szavaiból egy mondatot: … „Fontos annak is, aki adja, ez esetben az államnak, hiszen az állam dolga, hogy felismerje és elismerje a rendkívüli teljesítményeket…” Csakhogy ezt a mondatot a tavaly októberi népszámlálás eredményeinek tükrében úgy is lehet értelmezni, az adományozó – habár tudatában van az emlegetett adatoknak – fel kell és el kell ismernie, hogy pont azokon a településeken, ahol legnagyobb mértékű a nemzeti közösségünk tagjainak elvándorlása, na meg még kitűnik az ott maradt magyarok átlagéletkorának magasságával is, elismerést és dicséretet érdemelnek azok, akiknek még így is megmaradt a „jó kedvük” és „boldogan” dallikáznak és táncikálnak (de ki tudja, meddig)!
Csakhogy, ha ez a fő mérce, akkor óriási bajban vagyunk, mert így legalább 30-40 további, művelődéssel (maradok csak a népművészet művelőknél) foglalkozó egyesület kitüntethető lenne, de árulkodó a kép, volt még valamilyen más előfeltétel. Véleményem szerint a kimaradtak óriási hibája, hogy rendeltetésszerűen használták a nyelvüket, fagylaltot vagy postabélyeget nyalogattak, mert azért még azok is, akik nincsenek felszerelkezve s technika legújabb vívmányaival, telefonon és a posta egyéb szolgáltatásaival mégiscsak tartották és tartják a kapcsolatot a külföldre szakadt hozzátartozóikkal.
Az írásból megtudhatjuk még, hogy a miniszterelnök-helyettes kiosztotta még a magyar államfő, Novák Katalin által adományozott Magyar Érdemrend tiszti keresztjét. Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Magyar Arany Érdemkeresztet és Magyar Ezüst Érdemkeresztet, de az ezekre érdemes kitüntettek között – szerintük – nem volt délvidéki/vajdasági magyar.
„Valami hiba volt a receptben”, ami szerint a névtelen szerző összeállította az írást, mert a Szabad Magyar Szóban az előbb tárgyalttal szinte egyidőben megjelent egy cikk Dr. Dévavári Zoltán Magyar Arany Érdemkeresztben részesült, merthogy aznap Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is osztott állami kitüntetéseket. Engedjék meg, hogy ezúton is gratuláljak a kitüntetéséhez, ha másért nem azért, mert tovább viszi az általam nagyra becsült szülei hagyományait. Eközben lelki füleimmel hallom egyesek kínos magyarázkodását: … ez az aranykereszt nem az az aranykereszt, amit a többiek kaptak, de ha mégis, akkor nem ér annyit – hiába adományozta azt az államelnök asszony –, mint a Kallós-díj…! de a legrosszabb esetben még azt is megtehetik, állíthatják, a díjazott nem a mi magyarunk, mert főleg az anyaországban tevékenykedik.
Így vált a Szent István napi kitüntetés intézménye számunkra a hatalmat gyakorló (bitorló) pártunk ünnepi erőfitogtatásává!
A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjban részesülő szervezetek képviselői Fremond Árpádnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, valamint Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének társaságában
