Meglehet, emlékeznek még a tavalyi, Európa legnagyobb tűzijátékáról lejegyzett gondolataimra, de ha nem, itt az alkalom, hogy újraolvassák. Ha másért nem, mert abban található az akkori programszöveg, ami akár beismerésszerűség is lehetne: „… A már tradíciónak számító, több évtizedes múltra visszatekintő esti program – a tűzijáték meg a körítés – során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel…”.

Mindezt azért ismétlem meg, mert még ma is a közmédia mindegyik híradása azzal dicsekszik, hogy az idei volt „Európa legnagyobb tűzijátéka”. Mivel szervezők dicsekvése szerint az idén „csak” 34.000 pirotechnikai eszköz „bevetésében” gyönyörködhettek, nem az Isten-, hanem az Orbán- vagy Fidesz-hívők, nem értem, becslésemre szerint miért tűnt mindez 50-60 ezernek Ahogyan tavaly, valószínűen az idén is tíz évre titkosították a mega-rendezvény pénzügyi adatait, vagyis az egyszerű adófizető polgárok ne legyenek kíváncsiak arra, hogy adóforintjaikból mekkora összeg (tavaly közel kétmilliárd magyar forint, az idén akár annak a duplája is) tűnt el közel fél óra alatt a szelek szárnyán, de arra sem, a különbséggel kiknek a pénztárcáját tömték „dugig”, csak azért, mert felvállalták a szervezés embert próbáló feladatait (ha valaki hiányolja, itt megtalálható, kit lehet isteníteni, esetleg kárhoztatni).

Valahogyan meg is értem az uralkodó „elitet”, hiszen a „plebsz” ezen adatok ismeretében még azt is megállapíthatta volna, hogy az oktatásban és egészségügyben dolgozók ebből a pénztömegből hány évig kaphatnák meg az újból és újból megígért emeléssel a bérüket. A tanárok meg az orvosok pedig így elégedjenek meg a „szépen hangzó” ígéretekkel, amint az EU megadja a tartozását, számukra beköszönt a „Kánaán”. Csakhogy, ahogyan én ismerem az Európa Unió jogszabályait, azokban sehol sem szerepel, hogy az ő feladatuk lenne egy tagország „közszolgáinak” bérrendezése.

Nem tudom, mennyire figyeltek a látványra. Amíg tavaly fel lehetett ismerni az egyes látványelemeket, most „egységgé kovácsolva” észlelhettük a pirotechnikai elemeket, a drónshow-t, a lézeres fényfestést, valamint a 3D technikával kivetített álló és mozgó képeket. Ebből a katyvaszból maradt magára (a Himnusz hangjaira) a végén az óriási kereszt, na meg a hasonló méretű Szent Korona. Talán itt éreztem egy kicsiny hiányt, mert nem volt sehol a Duna felett átvágtató lovas, nem értettem: Miért nem jutott neki az a szerep, hogy ő hozza a koronázási relikviákat – mondjuk – Rómából.

A zenei kíséret logikája egy kicsit meglepett, mert az összefüggést értelmetlennek találtam, hogyan köthető az ősi magyar dal (Tavaszi szél…), az 1948/49-es katonadalok, a felcsendülő operettrészletek és a végére hagyott Brahms Magyar tánca István alakjához és ténykedéséhez. Hiányoltam a megoldást, amivel még jobban elkápráztathatta volna a mindenben illetékes a Karmeliták kolostora teraszán összegyűlt (közöttük a bukott) illiberális nobilitásokat, ha ezeket a dallamokat és dalszövegeket az udvari művészek, Mága Zoltán egy szál hegedűn, na meg Fásy Ádám, az egyesek szerint „csodálatos” hangján juttatja el minden érdeklődő fülébe. Így meg lehetett volna magyarázni, miért lett kegyvesztett az a női énekes, akit kenyérszegésre és -osztásra száműztek ezen az emlékezetes napon.

Remélem, az olvasók nem haragszanak meg, ha most nem írok az elpufogtatott látványelemek színeit biztosító több száz kilogramm (meglehet, akár tonnát is írhattam volna) nehézfémsó mikrorészecskéinek belélegzésével okozott egészségügyi hatással.

Hiába keresgéltem a közmédia szinte mindegyikében választ arra, mi a véleménye az egyszerű magyar embernek (vox populi) a tűzijátékról, az öntömjénezés kívül semmit sem találtam, így idén is maradok Juvenalis több mint 2000 évvel ezelőtt megfogalmazott igazságánál: Panem et circenses! – Kenyeret és cirkuszt (a népnek), de az sem baj, ha a kenyér elmarad!