Egy csók és más semmi – Eisemann Mihály zenés vígjátékának a címe, de a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökének, Rubialesnek a „világbajnoki” csókja sokkal többre sikeredett az aranynál – meg a semminél. A nagy lapok egyébként az elmúlt héten a BRICS-csoport tervezett bővítését kommentálta, további témája pedig a gaboni katonai puccs volt. A végén pedig kitérünk Gina Raimondo amerikai kereskedelmi és James Cleverly brit külügyminiszter pekingi látogatására is. Először azonban lássuk, hogy látta a világ Putyin „séfjének” zuhanását – akit azóta már el is temettek Szentpéterváron. – Átlapoztuk a világsajtót Aarcustól Pekingig és Londontól Tokióig.
Prigozsin halála
Hogy mi lesz a Wagner-féle zsoldossereggel, az még nem világos. A belarusz diktátor Lukasenka szerint a harcosok Fehéroroszországban maradnának, a Kreml szóvivője pedig úgy tett, mintha ezt nem is tudná. Egyes hírek szerint azonban a hadsereg állítólag Afrikában fog tevékenykedni, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„Egyelőre nem világos, mi lesz Jevgenyij Prigozsin halála után a Wagner-csoporttal. »Nem tudom« – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pénteken. Dmitrij Peszkov emlékeztetett arra, hogy »de jure« nem létezik »katonai magáncég« és a Wagner valójában csak egy ilyen nevű csoport. Oroszországban tilos a »zsoldoskodás« és a »katonai magáncégek« alapítása, de ezen nem változtatott a Wagner katonai tevékenysége, amit éppen a Kreml érdekében végzett Szíriában, az afrikai országokban és Ukrajnában. Maga Putyin is többször hangsúlyozta Wagner szerepének fontosságát, mondta Peszkov. »Ezeknek az embereknek a hősiességét soha nem felejtjük el, erről beszélt az elnök.«
De Putyinnak a Kreml által pénteken közzétett rendeletére egyértelműen rányomja bélyegét az a bizalmatlanság, amelyet Prigozsin június végi egynapos felkelése táplált. Aki csatlakozik az orosz fegyveres erőket feladataik ellátásában »támogató« önkéntes szervezetekhez, annak most esküt kell tennie. »Esküszöm, hogy hűséges leszek az Orosz Föderációhoz, bátran megvédem függetlenségét és alkotmányos rendjét« – mondták többen közülük. Az új kötelezettséget az indokolja, hogy »az Orosz Föderáció védelmének szellemi és erkölcsi alapjait akarják megteremteni«. Ha Prigozsin a hadsereg alá rendelte volna harcosait, ahogy azt az orosz védelmi minisztérium június közepén kérte, akkor nem lett volna szükség ilyen rendeletre. A milícia vezetője azonban dacolt a követelésekkel, és amiatt aggódva, hogy elveszíti az irányítást a Wagner felett, felkelést indított. Néhány nappal a felkelés bukása után Putyin saját elmondása szerint személyesen kampányolt a Kremlben tartott találkozóján Prigozsinnal és parancsnokaival a paramilitáris egységeknek a hadseregbe való integrálása mellett. Nem világos, hogy közülük hányan követték azóta az ajánlatot. Állítólag több ezer Wagner-harcos maradt Fehéroroszországban. Alekszander Lukasenka minszki uralkodó, aki a felkelés befejezése után meghívta őket, pénteken azt mondta: »A Wagner továbbra is Fehéroroszországban marad.« Műholdfelvételek kimutatták, hogy sok sátor volt felállítva számukra egy Osszipovics közelében lévő táborban. A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió szerint azonban augusztus eleje óta Minszktől száz kilométerre délkeletre 101 sátor maradt csak a 273-ból. Csak a felesleges sátrakat távolítják el – mondta Lukasenka. Egyes harcosok ugyanis »nyaralnak«. De »a következő napokban mindenki itt lesz, akár tízezer ember is«. Független megfigyelők körülbelül ötezerre becsülték a Fehéroroszországban tartózkodó zsoldosok számát, a Wagnerhez köthető Telegram csatorna pedig 7000-ről írt.”
A brüsszeli de Standaard című, tradicionálisan keresztény-demokrata flamand napilap vendégkommentátora meg van győződve arról, hogy Prigozsint eltették láb alól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Oroszországban helyreállt a hatalom:
„Putyin rezsimje alatt megsüllyedtek az alapok. A Kreml két évtizeden át »a béke és a rend« jótállójaként hirdette magát. Azok, akik nem politizáltak vagy nem gazdálkodtak sok pénzzel, élvezhették saját kényelmüket. A Wagner-féle zsoldoslázadás azonban meghiúsította ezt a narratívát, megbontva az uralkodó elit békéjét. Putyin addig ritkán lépett fel a belső köréhez tartozó emberek ellen. De múlt hét óta már maga az elit is tudja, hogy nincs többé biztonságban. Bár a vég kezdete még nem látszik, az elit csak akkor fog tudni szembeszállni Putyinnal, ha a csatatéren és/vagy a gazdaságban romlik a helyzet.”
A BRICS csúcs
A johannesburgi csúcstalálkozón a BRICS-országok a bővítés mellett döntöttek. A Nyugatnak ezért melegen kell felöltöznie – írja az aarhusi Jyllands Posten című liberális-konzervatív napilap:
„A Nyugat-ellenes szövetségeknek az a törekvésük, hogy egy olyan új világrendet hozzanak létre, amelyet nem az a Nyugat ural, amely az emberi jogokra, a demokráciára és az egyéni jogokra összpontosít. Az új BRICS-csoport a világ népességének 45 százalékát és a világgazdaság 30 százalékát fogja képviselni. Azok az országok, amelyek eddig a Nyugat és az úgynevezett globális Dél között egyensúlyoztak, most szorosabban fognak együttműködni a BRICS-csoporttal, amely bizonyos kivételektől eltekintve a diktatúrák klubjaként is jellemezhető. A BRICS-országok fegyverkezése a mostani idők jele: a Nyugatot kihívások elé állítják. Ez egy jéghideg hatalmi harc, amely arról szól, hogy meghatározza, ki gyakorolhatja a legnagyobb befolyást globálisan és ki kapja meg ezáltal azt a jogot, hogy meghatározza, hogyan nézzen ki a nemzetközi együttműködés.”
A dublini Irish Times című liberális-progresszív napilap szerint:
„A BRICS csoport tagságának bővítésére vonatkozó döntés éppoly ambíciózus, mint amilyen kétértelmű a mostani változó időkben. Az, hogy a BRICS-csoport most közös politikai célt talált Argentína, Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok csatlakozására, azt mutatja, hogy ezek az országok elégedetlenek a világ jelenlegi erőegyensúlyával. Az, hogy több mint 30 ország lelkesen ábrándozik arról, hogy megfigyelőként vegyen részt a találkozón, sokat árul el a változás iránti széles körben elterjedt vágyról. Egy új világ van kialakulóban. Az Európai Unió és tagjai nem voltak megfelelő számban képviselve a találkozón – a jövőben fokozniuk kell diplomáciai erőfeszítéseiket ezen a téren.”
Katonai puccs Gabunban is
A varsói Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel bal-liberális napilap a legutóbbi afrikai puccsok közötti különbségeket elemzi:
„Tegnap újabb választási győzelmet jelentett be Bongo elnök Gabonban. Az ellenzék azonban úgy látja, hogy a választásokat meghamisították. Közvetlenül az eredményhirdetés után a katonaság bejelentette a hatalomátvételt. Ha beigazolódik Bongo hatalomból való eltávolítása hosszú uralkodása után, az három éven belül a nyolcadik államcsínyt jelentené az egykori francia gyarmatokon Afrikában. A mali, guineai, Burkina Fas-i, csádi és nigeri puccsok aláásták a demokratizálódást ezekben az országokban. Több új junta Oroszországhoz fordult segítségért és felbérelte a Wagner-csoportot. Gabonban azonban más a helyzet. A Száhel-övezet többi országával ellentétben ott nincs iszlamista felkelés, orosz befolyásnak egyelőre nyoma sincs, az autokratikus uralkodó elbocsátása pedig reményt ad a jobb irányban való haladásra, legalábbis potenciálisan. A gyakorlatban azonban ritkán fordul elő, hogy a katonaság önként mondjon le a hatalomról és lehetővé tegye a demokratikus választásokat.”
„Úgy tűnik, Afrika jelentős részeit nagy rangjelzéssel rendelkező tábornokok karjaiba terelték” – írja az amsterdami De Telegraaf című konzervatív-populista, legnagyobb példányszámú holland napilap, majd így folytatja:
„De kevés az összefüggés a különböző puccsok között. Úgy tűnik, a gaboni puccsnak elsősorban egy korrekció a célja. Úgy tűnik továbbá, hogy a puccsisták véget akarnak vetni a Bongo család hegemóniájának, amely 1967 óta megszakítás nélkül birtokolja a hatalmat.”
Rubiales és a „spanyol ma-csók”
A madridi El País című közép-baloldali napilap a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökének „csókos ügyével” és annak következményeivel foglalkozik:
„Luis Rubiales bejelentette, hogy nem lép vissza. Ezt harcias módon tette, azzal vádolva a médiát és a politikusokat, hogy üldözték őt Jenni Hermosónak a világbajnoki diadal után adott, beleegyezést nélkülöző szájcsókja miatt, és »álfeminizmussal« vádolta őket, amellyel tönkre akarják őt tenni. Beszéde megerősítette azt a benyomást, hogy nem tanult semmit, úgy viselkedik, mint egy macsó. Áldozatként mutatja be magát, és ezért a csókért a fiatal futballistára hárította a felelősséget, mintha Hermosó kezében lenne, hogy a győzelmi ujjongásban elhárítsa a főnök szeszélyét. Tipikus populista módon »társadalmi gyilkosságnak« minősítette a lemondására irányuló követeléseket. A spanyol »MeToo«” azonban […] egy mennydörgő »Ennek vége!« jelszóval tette ezt világossá, ahogyan a válogatott Alexia Putellas fogalmazott. Az »Ennek vége« feminista hashtaggé vált egy erős üzenettel: a nők eleget beszélnek a hatalommal való visszaélésről, és a spanyol társadalom az ő oldalukon áll.”
A budapesti Népszava című baloldali napilap „spanyol macsóknak” nevezi Rubialest:
„Szögezzük le mindjárt: kollegát, csapattársat, játékost nem csókolunk szájon, az arcát satuként szorítva a kezünkkel, a legnagyobb ünneplés hevében sem. Ahogy tette a Spanyol Labdarugó Szövetség elnöke, Luis Rubiales, aki a vb-győzelmet követő éremátadón Jenni Hermosót, a válogatott csatárát kapta szájon, akár egy arcfaló Alien. Majd azt állította, konszenzusos csók volt, holott Hermosónak láthatóan nem volt választása. A védekező helyzetbe kényszerített támadó utóbb azt mondta: »nem tetszett, de hát mit tehettem volna?« Szerencsére sokan gondolták, ha már ez a botrányos eset megtörtént, lehet és kell is tenni ellene. Az edzői és a technikai stáb tizenegy tagja állt fel eddig, a játékosok bojkottot hirdettek, a FIFA átmenetileg felfüggesztette Rubialest, aki boszorkányüldözést kiáltott – csakhogy a boszorkánynak bélyegzett ártatlanok többsége nő volt, akiket sokszor csak azért küldtek máglyára, mert nem tűrték engedelmesen a patriarchátust.”
Raimondo és Cleverly Kínában
A végén pedig lássuk, hogyan ítéli meg a kínai sajtó a két nyugati miniszter pekingi látogatását. A pekingi Huanqiu Shibao című állami napilap így kommentálta Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter útját:
„Blinken külügyminiszter, Yellen pénzügyminiszter és más magas rangú amerikai tisztségviselők korábbi látogatásaihoz képest Gina Raimondo kereskedelmi miniszter kínai látogatása nyugodtabb légkörben zajlott és konkrét eredményeket hozott. Ez reményeket ébreszt a Peking és Washington közötti kapcsolatok további fejlődéséhez az egymáshoz való pragmatikus közelítés irányában. Ennek előnye, hogy az egykori cégalapító Raimondo rugalmasan lép fel, jobban odafigyel a gazdasági szereplők igényeire, és nem politikai meg ideológiai színű szemüvegen keresztül nézi a két ország kapcsolatát.”
A pekingi Jiefang Ribao című állami napilap pedig James Cleverly brit külügyminiszter öt év óta első alkalommal tett kínai látogatását elemzi:
„Nagy-Britannia volt az utolsó vezető ipari nemzet, amely Pekingbe küldte külügyminiszterét. Sunak miniszterelnök pragmatikusabbnak tűnik, mint elődje, Truss. Egyrészt kemény hangon próbálja megnyugtatni a konzervatívok keményvonalasait Kínával szemben, másrészt az üzletbarát képviselők nyomása nehezedik rá és gazdasági okokból együttműködést keres Pekinggel. Vajon sikerül-e neki az egyensúlyozás? Ami Kína és az Egyesült Államok feszült viszonyát illeti, London, mint az Egyesült Államok különleges partnere, mindig Washington mellett áll. Pekingnek most párbeszédet kell folytatnia Londonnal, de nem várhat csodákat.”
Lepszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
