Bűnszervezet megalakítása, minősített rablás és bizonyítékok eltávolítása miatt emeltek vádat a podgoricai felsőbírósághoz vezető alagút megásói ellen – jelentette be a montenegrói belügyminiszter pénteken, írja az MTI.

A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) beszámolója szerint Filip Adžić közölte: a hat ember ellen távollétében emeltek vádat. Hozzátette: a felsőbíróság épületéhez az utca túloldaláról vezető alagút megásását egyértelműen hónapokig tervezhették, és több százezer euróba kerülhetett.

Az alagút a bíróság raktárába vezetett, ahol nagy mennyiségű kábítószert, fegyvert és bizonyítékot tároltak. A bíróság elnökének tájékoztatása szerint több fegyver is eltűnt, amelyek összesen öt ügyhöz köthetők.

A belügyminiszter arról is beszámolt, hogy az alagutat négy szerb – Veljko Marković (32), Milan Marković (53), Dejan Jovanović (30) és Vladimir Erić (32) – és két, eddig nem azonosított állampolgárságú férfi ásta, ők azonban már elhagytak az országot, de voltak montenegrói segítőik is. A vádlottak egyike egy montenegrói nő, aki a felsőbírósággal szembeni lakást bérelte, ahonnan az ásás indult. A gyanú szerint a nő a felsőbíróság egy munkatársával és több bűnözővel is kapcsolatban állt.

Filip Adžić leszögezte, még mindig nem nyert bizonyosságot, hogy pontosan mit is terveztek az elkövetők az alagúttal.

Szerbek ástak alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el