A szabadkai alapfokú ügyészség megerősítette, hogy azok a szabadkaiak, akiket kedden azért vettek őrizetbe, mert a dögtemetőből lopták a húst, ezt 4-5 éven keresztül tették, és feltehetően azt el is adták, írja a Subotica.com hírportál.

– D.P. és B.S. ellen a büntetőtörvénykönyv 256. bekezdésének 2. szakasza alapján, azaz egészségre káros anyagok előállítása és kereskedelme gyanúja miatt tettek bűnvádi feljelentést. A vád szerint az elmúlt 4-5 évben a szabadkai dögtemetőből elhullott állatok húsát vitték el, amit ellenőrzés nélkül emberi fogyasztásra használtak, és valószínűleg árulták is azt – nyilatkozta Livija Panić Miletić szabadkai ügyész.

A gyanúsítottaknál talált húst szakértői vizsgálatra küldték, mint ahogyan mobiltelefonjaikat is, kapcsolataik felkutatása érdekében. A nyomozás majd választ ad arra, hogy hová került a döghús.

Az említett bűncselekményért legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés és pénzbüntetés szabható ki.