A Környezetvédelmi Felkelés mozgalom vezetője, Aleksandar Jovanović Ćuta csütörtökön azt mondta, az majd csak ezután derül ki, hogy az ellenzék hány tömbben vesz részt majd a beharangozott választásokon.

Jovanović, akinek mozgalma egyike a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tüntetések szervezőinek, azt mondta „sok dolog van a jelöltlistákkal kapcsolatosan”.

– Nem annyira egyszerű ez, a listákkal kapcsolatosan sok dolog van, meglátjuk, hogy hány tömbben és mi alapján indulunk majd a választásokon, minden esetre nehéz idők várnak ránk – mondta.

Hozzátette, ő nem állította azt, hogy „a választásokon egy tömb lesz” és azt sem mondta, hogy „erről már megegyeztek”.

– Továbbra is azt gondolom, hogy amennyiben le akarjuk váltani a hatalmat, akkor el kell felejtenünk a bal és jobb oldalt, de úgy tűnik, nem lehetséges, ezért majd meglátjuk, hogyan tovább – magyarázta a politikus.

– Ami az ellenzék többi részét illeti, nincs okunk, hogy ne tudnánk bárkivel megállapodni a választások ellenőrzéséről – hangsúlyozta Jovanović.

Mint mondta, a szavazócédulákat tartalmazó dobozok őrzéséről ő maga azonnal megállapodna Boško Obradovićtyal, a Dveri vezetőjével és

– Hogy ne nyafogjunk többé, hogy Vučić ellopta a szavazatainkat – magyarázta a politikus.