Egy szerbiai átlagfizetésből, ami 83.800 dinár (715 euró) körül alakul, a polgárok 90 ezer eurós hitelt tudnak felvenni. Ennyi pénzből Belgrádban egy 35 négyzetméter körüli lakást lehet venni a város külterületén – írja a Vreme. Egy ekkora hitel 30 évre terheli le a fizetés 60 százalékát, és a havi törlesztőrészlet 430 euró lenne.

Az elmúlt három évben minden harmadik lakást banki hitelből vettek meg, de az idei év első felében már csak minden ötödikről mondható ez el. Az elemzők szerint egyre drágábbak a lakások, így az önrészhez is, ami általában 20 százalék, egyre több pénz kell. A fővárosban az év első felében például az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára 2430 euró volt, ami három és fél szerbiai átlagfizetésnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy egy 40 négyzetméteres belgrádi lakásért 11 évet kell dolgozni.

Vladimir Vasić pénzügyi tanácsadó arra hívja fel a figyelmet, hogy a polgárok legyenek óvatosak, amikor kölcsönt vesznek fel.

„Hitelfelvételkor az embereknek mindig kell hagyniuk teret váratlan helyzeteknek is, nem szabad maximális összegre eladósodni. Van, akinek a törlesztőrészlete az Euribor emelkedése miatt 40 százalékkal lett több, ami komoly gondot jelent” – mondja a szakértő.

Banki kölcsön esetén sokszor az önrész is óriási probléma, ezért az is előfordul, hogy a pár egyik fele az önrészhez vesz fel hitelt, a másik pedig ingatlanvásárlásra.

Illusztráció: 021.rs