Amennyiben a szerb parlament elfogadja a sajtótörvény javasolt módosításait, amelyeket a kormány terjesztett be, akkor gyakorlatilag ugyanaz történik majd, mint tíz évvel ezelőtt Magyarországon – figyelmeztetett Clement Groeschel EP képviselő.
A Nova lapnak nyilatkozva azt mondta, az uralkodó pártnak az a célja, hogy teljes ellenőrzés alá vonja a médiateret és teljes monopóliumra törekszik.
A szerb kormány, az utolsó pillanatban illesztett be két szakaszt a készülő sajtótörvénybe, amelyek nyilvánvalóan azok a kábelszolgáltatók ellen irányulnak, amelyek felett a hatalomnak nincs befolyása. A javasolt jogszabályi változás a független sajtó elleni újabb nyomásgyakorlásként értelmezhető, amelynek végső célja azok teljes eltiprása.
Az Európa Parlament képviselője úgy fogalmazott, hogy olyan forgatókönyvhöz érkeztünk, amelyet Magyarországon, de Lengyelországban is láttunk már, és kiemelte, Szerbia fontos fordulóponthoz érkezett.
– Magyarországon az uralkodó párt, vagyis a Fidesz teljes ellenőrzése alá vonta a sajtót, ezt pedig a sajtótörvény módosításával érte el. Az, ami Magyarországon történt, és az, ami most Szerbiában zajlik, nem teljesen ugyanaz. Az elv és a cél ugyanaz, de a módszer valószínűleg kicsit eltérő. A cél, hogy egy ország médiaközege felett teljes kontrollt alakítsanak ki és monopolhelyzetet teremtsenek – emelte ki Groeschel.
Rámutatott, Magyarországon ezt azzal oldották meg, hogy a médiumok egy tulajdonosi körhöz kerültek, míg Szerbiában ezt az állami intézményeken keresztül igyekeznek elérni, az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testülettel (REM) és a többi hasonló szervvel történő való visszaélés révén, holott ezeknek éppen a sajtó szabadságát kellene védelmezniük, de a valóságban ennek az ellenkezőjét cselekszik.
Az EP képviselő a sajtótörvény javasolt módosításai kapcsán csalódottságát fejezte ki, és mint mondta, változást várt a szerb politikában, különösen a koszovói eseményeket követően, de most mát maga is belátja, hogy e tekintetben „túlságosan optimista volt”.
Szerbiára is a török forgatókönyv vár?
Arra a kérdésre, hogy milyen reakció várható az Európai Bizottság és az Európai Parlament részéről, és mindez milyen következményekkel jár Szerbiára nézve, a Nova beszélgetőpartnere azt felelte, az majd még kiderül, hogy végül milyen tervezet kerül a parlament elé elfogadásra.
– Nem gondolom, hogy ez a kérdés csak a független sajtóról szól, hanem arról is, hogy a dolgok olyan irányba haladnak, hogy csökkenni fog a Szerbia és az EU közötti kapcsolatok intenzitása. Ezek úgynevezett nem formális szankciók, amikor elmaradnak az EU magas rangú tisztségviselőinek látogatásai, és a csatlakozási tárgyalások is alábbhagynak… Azt mondanám, Szerbia emlékezzen vissza, mi történt Törökország uniós csatlakozásával. Ez egy olyan modell, ami Szerbia esetében is bekövetkezhet – figyelmeztetett Clement Groeschel.
Az új sajtótörvény értelmében, amely továbbra is csak tervezetként létezik, a kábelszolgáltatónak fizetnie kell majd a csatornák sugárzásáért, méghozzá olyan áron, amit a REM határoz meg, és nem dönthet úgy, hogy bizonyos csatornákat levesz a kínálatából. Egy a törvény egyik kulcsfontosságú változtatása, amit a hatalom már a közvita lefolytatását követően próbált meg becsempészni a jogszabályba.
Ez arra is utal, hogy a szolgáltatóknak kötelező lesz az állami lefedettségű, úgynevezett nemzeti frekvenciával rendelkező csatornák műsorait sugározni.
A törvényhozó egy másik módon is megpróbál beavatkozni a szolgáltatók munkájába. Amennyiben a jelenlegi tervezetet elfogadják és megszavazzák, akkor a csatornalistát rögzítik, és a sor elején a köztelevízió (RTS) csatornái, majd az országos lefedettségű csatornák kapnak helyet, és csak utána az összes többi.
Habár a régi törvény értelmében az állam sem közvetlenül, sem közvetett módon nem lehet egy médium tulajdonosa, az új jogszabály lehetővé teszi, hogy az állam olyan vállalatot alapítson, amely majd később médiumot alapít és így már az állam közvetlenül tulajdonolhat médiumot.
”Ha ezt elfogadják, úgy teszünk egy lépést a diktatúra felé”
Aleksandar Vučić és Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)