A „Roditelji za povratak đaka u škole” (A diákok iskolába való visszatéréséért kiálló szülők” viber-csoportjába tartozó polgárok közleménnyel fordultak a nyilvánossághoz és az intézményekhez, melyben azt kérik: tegyék lehetővé, hogy a középiskolások visszaülhessenek az iskolapadokba.
„A gyerekeinknek hónapok óta nincs rendes tanításuk, és a szülők teljes bizonytalanságban vannak, nincsenek információik az iskolaév folytatásáról” – írják.
Szerintük külön gondot jelent az, hogy több tanár az elmúlt hetekben a sztrájk miatt nem tartott órákat, miközben „európai kirándulásokat szerveztek diákoknak tudomásuk szerint komoly napidíjért”.
„Az új kormánytól és az Oktatási Minisztériumtól azt követeljük, hogy sürgősen intézkedjenek annak érdekében, hogy a gyerekek visszatérhessenek az iskolapadokba” – olvasható a közleményben.
Hozzátették azt is: ők nem keresnek bűnösöket, nem akarnak megosztottságot és nem foglalkoznak politikával.
„Tiszteletben tartjuk minden szülő jogát, hogy arról döntsön, mi a legjobb a gyermekének, de ugyanígy azt is követeljük, hogy tőlünk, akik azt szeretnénk, hogy a gyerekeinknek rendszeres és minőséges oktatása legyen, ne vegyék el ezt a jogot” – szögezték le a szülők ebben a viber-csoportban.
__________________________________’
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!