Három szerbiai származású csalót tartóztattak le Franciaországban, akik a gyanú szerint hamis bankjegyekkel fizettek egy párizsi borkereskedésben a híres „Petrus” pincészet termékeiért, pontosabban 18 palack borért és két üveg pezsgőért, melyek összértéke 95 ezer euró – számol be a Blic.

A csalás idén februárban történt, amikor az egyik gyanúsított felvette a kapcsolatot egy párizsi borkereskedővel, akinek azt állította, hogy egy orosz házaspár megbízásából keresi őt. A történet szerint a házaspár 2000-es évjáratú „Petrus” borokat akart vásárolni, amelyek a francia sajtóhírek alapján gyakran 4-5000 euróért kelnek el. A nagy érdeklődést mutató csaló hozzáértőnek, igazi ínyencnek tűnt a kereskedő szerint, aki ezzel a meggyőződéssel be is szerezte a megrendelt palackokat viszonteladásra, abban a reményben, hogy jó haszonra tehet szert.

Az adásvételre a város egyik bisztrójában került sor, ahol a kereskedő állítólag találkozott is az orosz házaspárral, de a találkozó után hamar rájött, hogy a bankjegyek hamisak, ám ekkor már késő volt. A francia média szerint a megtévesztett férfi azonnal feljelentette a csalást a rendőrségen. A csalókat hét hónapig tartó keresés után azonosították és letartóztatták, a tárgyalásuk pedig a jövő hónapban kezdődik.