Az újvidéki postások immár második hete sztrájkolnak, a Szerb Posta dolgozói elégedetlenségüket több más városban is munkafelfüggesztéssel nyilvánítják ki – számol be a 021.rs.

Újvidéken szinte minden posta bezárt. Mint kiderült, a pultok mindaddig zárva lesznek, amíg a Posta vezetése nem kíván eleget tenni az elégedetlen dolgozók igényeinek.

A sztrájkolók azt mondják, semmi sem történt Zoran Đorđević, Szerb Posta megbízott igazgatójának pénteki közleménye óta, amelyben tárgyalásra hívta az egyik szakszervezet képviselőjét, és egyúttal azzal fenyegette a sztrájkolókat, hogy elveszíthetik állásaikat. A „Sloga” Postai Dolgozók Szakszervezetének képviselője azonban nem reagált Đorđević felhívására, mivel a sztrájkolók sem őt, sem mást nem neveztek meg tárgyaló félként.

A munkahelyükre továbbra is bejáró sztrájkolók azt mondják, nem áll szándékukban felhagyni a munkabeszüntetéssel, amíg a vállalat vezetése nem teljesíti az összes követelésüket.

A posta dolgozóinak öt követelése van:

– munkaerőhiány miatt további alkalmazottak felvétele,

– azonnali, legalább 30 százalékos béremelés,

– az előző évi nyereségből származó bevétel kifizetése október végéig,

– az alkalmazottakkal szembeni pozitív és negatív diszkrimináció megszüntetése,

– a szerb kormány vállaljon garanciát a felsorolt követelmények teljesítésére.

ASzerb Posta vezetősége már bejelentette a nyereség kifizetését, azonban azt még nem tudni, hogy hány dolgozónak fizették ki az összeget. A dolgozók kijelentették, hogy a nyereség kifizetése nem jelenti a sztrájk végét, lévén, hogy egy olyan kifizetésről van szó, amelyet a posta rendszeresen köteles teljesíteni.