Az árak a tavalyi évhez képest jelentősen emelkedtek Szerbiában, és a kereskedők árrései miatt az üzletek polcain lévő áruk ára jóval magasabb az indokoltnál – ezt erősítette meg a Danasnak Veroljub Dugalić, a Kragujevaci Egyetem Közgazdasági Karának a professzora. Szerinte azok a külföldi cégek, amelyek más országokban 5 százalékos árréssel dolgoznak, Szerbiában kétszámjegyű árréssel számolnak, mert nálunk nincs semmilyen kontroll e tekintetben.

„A kereskedelmi árrések nálunk azt a monopolt tükrözik, amit a nagy kereskedelmi láncok élveznek Szerbiában. 30-50 százalékos árrés sehol a világon nincs. Az a helyzet, hogy a termelőnek keveset fizetnek, de a termék ára a vevőnek nagyon borsos lesz.” – mondja a professzor, aki szerint a mezőgazdasági termelőknek már nem is éri meg dolgozni.

„Egy komoly ország nagy hangsúlyt fektet a termelésre, nálunk ehelyett a fogyasztással és a populizmussal foglalkoznak” – szögezi le Dugalić.

Az, hogy mekkora a különbség a felvásárlási ár és a bolti termékek ára között, világosan kiderül a tej árából: a tejtermelők kb. 40 dinárt kapnak literjéért, miközben a boltokban 130 és 175 dinár között alakul az ára. Az egyliteres, 2,8%-os zsírtartalmú Moja kravica tartós tej az Ideában és a Rodában például leértékelve 130-135, a rendes ára 150 dinár.

A  hús ára is érzékenyen érinti a vásárlókat, aminek az árára a termelési költségek és az árrés mellett az állatállomány folyamatos csökkenése is kihat. Petar Bogosavljević fogyasztóvédő szerint emiatt kicsi a kínálat és magasak az árak. A vásárlók nagy része nem tudja megfizetni a sertés- és a marhahúst, ezért emelkedik a csirkehús fogyasztása, ami a szegény országokra jellemző. Bogosavljević azonban hozzáteszi: Szerbiában még csirkehúsból sem eszünk annyit, mint amennyit egy normális fogyasztású országban eszik a lakosság.

Belgrádban egyébként a marhahús kilója a legtöbb helyen 1100 dinárba kerül, a legolcsóbb Smederevóban, ahol 800 dinár. A nagyobb üzletláncokban, pl. a Rodában és az Ideában 1149 dinár, a Lidlben és az Univerexportban ennél 50-150 dinárral olcsóbb – írja a Danas.

A sertéshús kilója a fővárosban 720 dinár, a legolcsóbban pedig Novi Pazarban lehet hozzájutni 650 dináros áron.

A borjúborda- és nyak Újvidéken a legdrágább, ahol 1746 dinárért mérik kilóját, a legolcsóbb (980 dinár) Vranjében és Nagybecskereken, Belgrádban pedig a legtöbb helyen 1300 dinár az ára.

Illusztráció: 021.rs