Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke súlyos betegség után hétfőn elhunyt. A képviselőház ülésein helyét a választásokig öt helyettese, Damir Zobenica, Aleksandra Đanković, Nemanja Zavišić, Aleksandra Maletić és Dejan Čapo tölti be – számol be az N1.

Az utóbbi időszakban Pásztort a Szerb Haladó Pártot (SNS) képviselő Damir Zobenica helyettesítette a képviselőház élén. Zobenica 1981. április 15-én született Pulában, Újvidéken szociológiából szerzett oklevelet. Politikával 2008 óta foglalkozik, alapító tagja az újvidéki SNS elnökségének, jelenleg a párt elnökségi tagja. 2012 óta a tartományi képviselőház tagja, illetve Miloš Vučevićnek, Újvidék korábbi polgármesterének a tanácsosa volt. Zobenica 2016 óta tagja Vajdaság Autonóm Tartomány Fejlesztési Alapja igazgatóságának, egyéb közvállalati tisztségek betöltése mellett 2017 óta a Régiók Európai Bizottsága közgyűlésének a regionális gazdaságfejlesztésért felelős alelnöke.

A Korrupcióellenes Ügynökség adatai szerint Zobenica a vajdasági képviselőház alelnökeként és a Vajdasági Fejlesztési Alap igazgatótanácsának tagjaként összesen több mint 240 ezer dináros havi fizetést kap, továbbá egy háromszobás, és egy egyszobás lakás tulajdonosa, amelyeket vétel útján szerzett, illetve örökölt egy kisebb földterületet.

A tartományi képviselőház második alelnöke Aleksandra Đanković, aki a Szerb Szocialista Párt (SSP) tagja. 1987-ben született Újvidéken, oklevelét 2009-ben a szabadkai Közgazdaságtudományi Karon szerezte meg. Pályafutását a Srbijagasnál kezdte pénzügyi gyakornokként, majd 2011-től 2013-ig a vezérigazgatói hivatalban dolgozott pénzügyi munkatársként. 2013-tól 2015-ig a Déli Áramlat gázvezeték-projekt pénzügyi munkatársként dolgozott. Jelenleg a Srbijagas vezérigazgatói irodájában pénzügyi osztályvezető. Đanković emellett az SSP igazgatóságának alelnöke, és a párt vajdasági női fórumának elnöke. A Korrupcióellenes Ügynökség legfrissebb, 2021-es adatai szerint a vajdasági képviselőház alelnökeként több mint 90 000 dináros fizetést kap havonta, a Srbijagas alkalmazottjaként pedig több mint 95 000 dinárt keresett két évvel ezelőtt. Az idei bevételeiről nincsenek adatok. A politikusnő egy 37 négyzetméteres egyszobás lakás tulajdonosa, amelyet vásárlás útján szerzett. Emellett a tulajdonában van egy 2008-as Fiat Bravo és egy 2020-as Audi Q3-as, melyeket szintén vásárolt.

A tartományi képviselőház harmadik alelnöke Nemanja Zavišić, az SNS elnökségi tagja. Zavišić 1992-ben született Verbászon, jogi diplomáját Újvidéken szerezte. 2017 óta Verbászon képviselő-testületi tag. Az újvidéki Családi Szálláshely és Örökbefogadási Központ Felügyelő Bizottságának elnöke, egy ciklusban Zmajevo Helyi Közösségi Tanácsának elnöke is volt. A 2021-es adatok szerint Zavišić a tartományi képviselőház alelnökeként havi 166 000 dinárt keres. Tulajdonosa egy 100 négyzetméter alapterületű négyszobás háznak és egy 70 négyzetméteres melléképületnek, amelyeket vétel útján szerzett, valamint egy húszéves Audi tulajdonosa.

A tartományi képviselőház negyedik alelnöke Aleksandra Maletić, aki szintén a Szerb Haladó Párt tagja. Újvidéken született 1982-ben, ahol később pszichológiából szerzett oklevelet, ez után New Yorkban pszichoterapeutának tanult, majd visszatérve Szerbiába pszichoterápiás tanácsadóként dolgozott több szervezetben. 2009-ben csatlakozott a Szerb Haladó Párthoz, majd 2014-ben a párt igazgatóságának a tagja lett. 2014 és 2020 között Újvidék város képviselő-testülete, valamint a szerb képviselőház tagja volt. 2021 márciusában az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Nagyobb régiók szervezetének alelnökévé választották. Ezzel az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa elnökségének is tagja lett. A Korrupcióellenes Ügynökség 2022-es adatai szerint Maletić a tartományi képviselőház alelnöki posztján körülbelül 177 ezer dinárt keres havonta, illetve egy kétszobás lakás tulajdonosa amelyet ajándékozás útján szerzett.

A Közgyűlés utolsó alelnöke Dejan Čapo, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) tagja. Čapo 1978-ban született Nagybecskereken, ahol műszaki tanárnak tanult, majd később termelésirányítási mérnöki és iparmenedzsment diplomát szerzett. Ötször választották be a nagybecskereki városi képviselő-testületbe, és a szerb parlamentben is képviselő volt. Immár harmadszor képviselője a tartományi képviselőháznak. A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség adatbázisa szerint a képvisleőház alelnökeként havi 218 ezer dinárt, a nagybecskereki városi képviselő-testület tagjaként pedig 39 ezer dinárt keres. Vásárlással egy kétszobás, 55 négyzetméteres lakást és egy garázst szerzett, ajándékozási szerződéssel két háromszobás házat, egy garázst és egy szántót, öröklés útján pedig egy négyszobás házat, több szántót és építési telket. Ingó vagyontárgyai között van egy 2022-es évjáratú Opel Mokka személygépkocsi, amelyet megvásárolt.

 Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza, Újvidék (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)