– A belgrádi postán az éjszaka teljesen leállt a működés, se a postások, se a futárok nem dolgoznak, és Újvidéken is sok olyan postás nem vette fel a munkát, aki eddig nem sztrájkolt. Szabadkán mára mind a 11 postás letette a munkát, csupán 2-3 szerződéses dolgozik. Ma reggel nyolckor Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Óbecsén, Topolyán, Temerinben is sztrájkkal kezdődött a nap, ezeken a helyen megy a nyomásgyakorlás, hogy vegyék fel a munkát a postások. A tiltakozás a hétvégén radikalizálódott, mert a sztrájkolók levelére semmilyen válasz nem érkezett a kormánytól – tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő szabadkai postástól, akinek az elmondása szerint a sztrájkhoz mára több dél-szerbiai posta alkalmazottai is csatlakoztak.

A múlt héten a Szerb Posta bejelentette, hogy a hétvégén három műszakban dolgoznak a postások. Informátorunk szerint Nagybecskereken például pénteken este 9-kor hívták a postásokat, hogy másnap reggel álljanak munkába, különben felmondást kapnak.

„Ezek a postások feljelentették a vezetőket, mert 24 órával korábban kell jelenteni, ha munkába kell állni. Három váltásban azok dolgoztak, akiknek határozott idejű szerződésük van vagy pártalapon kaptak munkát – őket Nišből, Vranjéből, Kragujevacról irányították át Belgrádba dolgozni, hogy a látszatot fenn tudják tartani. Ha egy rendőr megállítana egy ilyen személy által vezetett szolgálati járművet, kiderülne, hogy egyetlen csomagnak sincs meg a szükséges kísérő irata, és a szolgálati jármű vezetője sem rendelkezik a sofőröknek kötelező orvosi vizsgával – mindez tehát törvénytelen és csak azt a célt szolgálja, hogy olyan hamis kép alakuljon ki, hogy a postákon megy a munka” – állítja a szabadkai postás.

A postások azt remélik, hogy szerdáig sor kerül egy megbeszélésre a kormánnyal. „Ha megállapodunk, azonnal felvesszük a munkát akár dupla váltásban is. Azt követeljük, hogy azonnal kapjunk 30 százalékos fizetésemelést, vegyenek fel új munkaerőt és senkit se büntessenek meg. A 13. havi fizetést megkapuk ugyan, bár Zoran Đorđević, a Szerbiai Posta megbízott igazgatója szerint ez átlagosan 89 ezer dinár volt, a valóságban 60 ezer dinárt kaptunk, talán ezért ajánlottak egy egyszeri 20 ezer dináros kifizetést is” – mondta.

A sztrájkoló postások azért nem fogadják el a kormány és az úgynevezett reprezentatív szakszervezetek: a PTT, a Radnik és a Függetlenség Szakszervezet között született korábbi megállapodást, mert szerintük ezeket a szakszervezetek nem képviselik őket. A hat szakszervezetből három – a Sloga, a Solidarnost és az Önálló Szakszervezet – elutasította ezeket a tárgyalásokat.

A Solidarnost mai közleménye szerint a posta vezetősége nyomást gyakorol és megfélemlíti a sztrájkoló postásokat, ezért arra kéri az ügyvédeket, hogy ingyenes jogi tanácsadással segítsenek a felmondással megfenyegetett postásoknak.

„Tudatában vagyunk annak, hogy a Szerb Haladó Párt nem fogja megengedni, hogy az általuk kinevezett vezetőket leváltsák, mert ők épp a rájuk bízott feladatot végzik most el. Az a feladatuk, hogy a közvállalatokból kivonják a közpénzt, mint ahogy nemrég történt, amikor egy képviselőasszony cégének a számlájára utaltak. Ezt a pénzt a postai alkalmazottak helyzetének a javítására is lehetett volna fordítani. Arra számítunk, hogy a december 17-i választások, a hatalomváltás után a közvállalatokat, közöttük a postát is átvizsgálják majd, és az országot ismét a törvény útjára vezetik” – áll többek között a közleményben.