Már régóta egyértelmű, hogy mi itt mindannyian kissé ütődöttek vagyunk, másként vélhetően nem is élhetnénk túl országocskánkat.

Ami érdekessé teszi a dolgokat, az az indoktrináció, az a befolyásolt tanítás, amelyet évtizedek óta követnek el ez ellen a nép ellen, amely miatt azt hisszük, hogy mindenki bennünket gyűlöl. Pusztán azért, mert a hatalmon lévők folyamatosan ezt sulykolják belénk.

Gyűlölnek bennünket, mert… Mik is vagyunk?

Igazság szerint a világ fele azt sem tudja, hogy létezünk, arról pedig, hogy milyen keményen tudjuk az államfőknek megmondani a magunkét, ékesen tanúskodott országunk bőbeszédű elnökének kissámlin való üldögélése néhány évvel ezelőtt.

Amikor valaki megkérdezi a párttagokat, hogy a vezér részéről melyik kötelezővé tett narratívát tanulták meg fejből, hogy miért is gyűlöl bennünket éppen mindenki, a kérdezettek rendszerint újabb betanult történeteket mondanak fel, s a jó példán felbuzdulva, melyet ugyancsak a vezénylő fejedelem kínál, mindenre válaszolnak, csak a feltett kérdésre nem.

Lényegében mindig szóba kerül (Dragan) Đilas, Soros György, vagy ki tudja, még ki nem, aminek természetesen semmi köze a valósághoz, de na. Amennyit azt a Đilast emlegetik, remélem, hogy a rengeteg csuklás ellenére még életben van, ha pedig ennyi érv szól ellene, miért nincs már az az ember börtönben? Na, ezt sem lehet tőlük megkérdezni. Mármint kérdezni éppen lehet, de választ nem érdemes várni.

A hatalom alattvalói egyikének legújabb hülyeségén könnyesre nevettem magam, habár az eset inkább tanúskodik arról, hogy ők úgy általában mennyire műveletlenek, s mennyire képtelenek kifejezni a gondolataikat.

Történt ugyanis, hogy Aleksandar Šapić, Belgrád távozó főpolgármestere nemes egyszerűséggel kijelentette: behatolt a lakosságba, behatolt Belgrád polgáraiba. Szerencsétlen fővárosiak, Šapić megdugta őket, ők pedig észre sem vették…

A viccet félretéve, soha nem fogom megérteni, hogyan juthatunk el odáig, hogy a világ egyik legjobb vízilabdázója előbb a Szerb Haladó Párt tagjává, majd a párt főbizottságának alelnökévé válik. Ez még csak nem is a mélyre süllyedés, ez valami olyasmi, amitől Isten óvjon mindenkit, amire nincs is jó szó. Az hagyján, hogy az illető politikailag aktív korában összehordott eget-szelet, de hogy erre mi szüksége volt, senki sem érti.

Egyébként érdemes körbenézni, bárki láthatja, hogy kik is az említett párt tagjai. Tisztelet a kisszámú kivételnek, ezek az emberek nem tudják szavakba önteni a gondolataikat, olyan kifejezésekkel dobálódznak, amelyeket valaha, valakitől hallottak, de lövésük nincs, mit jelentenek, mindenki hibás mindenért, csak ők az ártatlanok, hajtogatják papagájként a megrendelt szöveget. Komolyan, kérdezzen bárki bármit ezektől az emberektől, azt fogja tapasztalni, hogy ugyan lényegében semmiről nincs fogalmuk sem, de kész, bemagolt válaszokat bármikor képesek felmondani.

– Hány óra van?

– Fogalmam nincs, de biztos, hogy ehhez Đilasnak köze van, rettent sok pénzt lopott el, kifosztotta az államot, bla-bla-bla…

Tisztázzuk: nem védem én Dragan Đilast, még csak nem is ismerem, de a válaszok, amelyeket az említett csoport tagjai adnak, már nem is nevetségesek, egyszerűen sértőek az intelligencia, a józan ész számára.

Az említett csoport jó része még a tulajdon anyanyelvét sem beszéli, nemhogy egy másikat. A mindenféle sebtében nyomtatott diplomákról beszélni sincs kedvem, két mondat után nyilvánvalóvá válik, kivel van az embernek dolga, ezek valami idegen bolygóról érkeztek. Ilyen képzetlen, műveletlen káderállomány sehol a világon nincs. És most nem is a diplomákról, hanem a tényleges képzettségről beszélek.

Sokat lehet leszűrni egy adott emberről a beszédmódjából, a vele folytatott beszélgetésből. Ha a hatalmon lévő párt alattvalójaként folyamatosan ugyanazt a választ szajkózza valaki, függetlenül attól, hogy milyen kérdést tettek fel neki, akkor ott nem sok jóra kell számítani. A saját fejükkel gondolkodó embereknek SAJÁT álláspontjuk van, képesek egy adott kérdésre a SAJÁT szavaikkal válaszolni, nem ismételgetik folyamatosan mások betanult mondatait.

Olyanok szabják a sorsunkat, olyanok basáskodnak felettünk, akik önálló gondolkodásra képtelenek.

Úgyhogy jól gondolja meg mindenki, mit tesz az előttünk álló választásokon.

Az a MUSZÁJ VOLT már régen nem érv.

A legrosszabb, ami az emberrel történhet, az, hogy a gyermekei (meg úgy általában, a jövő nemzedéke) szégyellik magukat miatta. Önök, akiknek MUSZÁJ VOLT, sajnos, a jövő nemzedékei előtt fognak felelni tetteikért, azoknak, akiknek nem marad más hátra, minthogy mélyen szégyelljék magukat önök miatt, amikor egyszer megértik, hogy önök mit tettek és hogyan éltek.

Amit valóban MEG KELL TENNIÜK és MEG KELL TENNÜNK mindannyiunknak, az az, hogy olyan erőkre szavazzunk, akik jobbá teszik hazánkat, akik segítenek hazánknak a gyógyulásban, hogy a gyermekeinknek legalább jövőjük legyen, hogy az unokáinknak ne bűnözők és utcalányok legyenek a példaképei, s hogy felfogják: a valódi, ténylegesen megszerzett tudásukat senki sem veheti el tőlük. S hogy a trafikok végre újságot áruljanak, ne diplomákat.

Talán ők képesek lesznek hamvaiból újjáteremteni ezt az országot, gyökeresül megsemmisíteni az általános korrupciót, ismételten az oktatás és kultúra helyszínévé tenni az iskolát, az utcákat, a mozikat, a koncerteket…

Nagyon sok munka lesz.

Ami most van, az pedig a közvetlen agybahatolás. Hogy ne fogalmazzak durvábban.

Ljudmila Janković Gubik